Háziállat etetése: mit adhatok a macskámnak, és mi az, amit tilos?

Sokan úgy csökkentik a kidobott élelmiszer mennyiségét, hogy a megmaradt ételeket a háziállatoknak adják. Ez nem feltétlenül rossz ötlet, néhány dologra azonban mindenképpen figyelned kell, hogy semmiképpen ne árts kedvencednek.

„Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében érdemes foglalkozunk az állatok élelmezésének témakörével is, hiszen ez is egy kedvezőbb módja a már emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszerek felhasználására” – írta nemrégiben megosztott Facebook-posztjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébhi) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programja. A bejegyzés nyomán bemutatjuk, milyen ételmaradékból adhatsz a cicádnak, és mi az, ami tiltólistás.

10 dolog, amiből bátran adhatsz a cicádnak

Talán elsőre nem is gondolnád, de az alábbi ételekből nyugodtan ehet a cica, nem lesz baja tőle. Nézd végig galériánkat az alábbi képre kattintva!

11 dolog, amiből ne egyen a macskád

Most pedig következzen a tiltólista. Az alábbi élelmiszerek veszélyt jelenthetnek a cicádra, ezért ezekből semmiképpen se egyen vagy igyon:

  • csokoládé,
  • avokádó,
  • xilit és xilittel édesített termékek,
  • szőlő,
  • nyers sertéshús,
  • vadon élő állatok húsa,
  • vöröshagyma,
  • fokhagyma,
  • tehéntej,
  • alkohol
  • koffein.

Jelek, hogy a macskád dühös rád
A macskák hírhedtek arról, hogy eltántoríthatatlanul független élőlények, de azért élvezik a társaságot is – a saját feltételeik szerint. Ha dühösek ránk, és nem értjük őket, a legkevesebb, ha tüntetően hátat fordítanak.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!