Öt kismókust fogadtak be a madármentők, így vannak most az állatok

Nemrég még csukott szemmel itták a tápszert a megmentett kismókusok, mára azonban – a Mályi Madármentőknek köszönhetően – örökmozgó, életerős, játszadozó mókusokká cseperedtek.

Több mókust is megmentettek az elmúlt hetekben a Mályi Madármentők Borsod megyében. Jelenleg hét egészséges kismókust gondoznak, akiket néhány hét múlva szabadon engednek – derült ki az RTL Híradó riportjából. 

Az egyik mókus életéért 10 napig küzdöttek

Lehoczky Krisztián, a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnöke azt mondta, általában lakossági bejelentések nyomán keresik meg a bajbajutott kisállatokat. Az egyik mókus még nagyon pici és nagyon fejletlen volt, amikor befogadták. Az ő életéért legalább 10 napig küzdöttek, annyira rossz állapotban volt – de azóta már ő is rendbejött.

Még néhány hétig gondozzák őket

A riportban az is látható, ahogyan egy öthetes mókust tápszerrel etetnek. Az állat azonban már némi szilárd ételt is ehet, egyelőre a dió a kedvence. Őt és a többieket is csak akkor engedik szabadon, ha már készen állnak arra, hogy önállóan boldoguljanak a természetben.

Évente egyébként 3-4 mókuscsaládot is megment az egyesület. Az elmúlt 10 évben több mint 100 mókus túlélését segítették elő.

Tudtad, hogy sokat árthatsz a magányosnak tűnő fiókának azzal, ha megpróbálod megmenteni? Mutatjuk, mit tegyél és főleg mit ne, ha magára hagyott madárfiókára bukkansz.

Kiemelt képünk forrása: RTL Híradó

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!