Videóhívás segíthet a magányos papagájokon

A papagájok társas lények, azonban fogságban általában csak egyet tartanak az emberek. Az állatok igényeit most egy kutatás során a modern technológia segítségével próbálták kielégíteni. Az első tapasztalatok alapján úgy tűnik, a videóhívások jót tesznek a háziállatként tartott papagájok lelki állapotának.

A papagájok rendkívül népszerű háziállatok: csak az Egyesült Államokban több mint 20 millió példányt tartanak. Ezek a madarak rendkívül intelligensek, illetve nagy szociális és érzelmi igényeik is vannak. A természetben, vadon élve ezt meg is kapják, azonban fogságban általában csak egy madarat tartanak. Egy új tanulmány szerint viszont a modern technológia segítségével újra egy közösség tagjainak érezhetik magukat - írja az IFLScience.

A kutatás három hónapig tartott, és 18 papagáj (többek között jákópapagájok, arák, és nimfapapagájok) vett részt rajta. Az első szakaszban öt csoportba sorolták, majd összeismertették a madarakat, megtanították nekik a kapcsolatot a csengőszó, a tablet megérintése és a másik papagáj képe között, így egy idő után önállóan voltak képesek hívásokat kezdeményezni és fogadni.

A második szakaszban hat kisebb csoportot alkotott a megmaradt 15 papagáj. Ezután három órát adtak nekik arra, hogy hívásokat kezdeményezzenek a csapatuk más tagjaival. Ezeket a "beszélgetéseket" megfigyelték és rögzítették a gondozóik, majd naplót írtak róluk, illetve kikérdezték őket a tapasztalataikról.

Szerintük a madarak nagyon élvezték a videóhívásokat. Ráadásul egyik gondozó sem látta annak a jelét, hogy nem tetszett volna nekik a társalgás. "Nagyon lekötötte P2-t a hívás. Figyelte P1-et, arra kérte, hogy játsszanak, ha pedig kirepült a képből, visszahívta" - mondta az egyik, P2 kódnevű papagáj gondozója.

Összességében a vizsgált madarak 78 százaléka reagált arra, ha meglátott egy másik példányt a képernyőn, de a társaságtól függött, hogyan viselkedtek. Ráadásul minél többet telefonáltak, annál inkább lekötötték őket a videóhívások.

Nem tesz jót a papagájoknak, ha nincs társaságuk. Fotó: Getty Images.

Azt is megállapították, hogy az új barátokat szerző papagájok nyugodtabban viselkedtek, változtak a repülési szokásaik, és összességében magabiztosabbnak tűntek.

A témában viszont még több kutatásra lesz szükség. Ki kell dolgozni ugyanis azokat a kereteket, amelyeken belül a madarak biztonságban tudnak majd önállóan is telefonálni, a gondozók jelenléte nélkül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!