Végre betiltották ennek a mérgező anyagnak a használatát az élelmiszerekkel érintkező termékekben

Betiltotta a BPA felhasználását az élelmiszerekkel érintkező termékekben az Európai Bizottság.

Az EU betiltotta a biszfenol-A (BPA) használatát élelmiszereknél – adta hírül Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer, az Európai Bizottság döntésére hivatkozva. Mint írták, a fogyasztóvédők már régóta szorgalmazták ezt a döntést.

konzerves étel
A BPA jelenleg még számos termékben megtalálható, és könnyen bejuthat a szervezetedbe. Fotó: Getty Images

Ez a baj a BPA-val

Az Európai Bizottság 2024. december 19-én tiltotta be a BPA felhasználását az élelmiszerekkel érintkező anyagokban. A tilalom minden olyan termékre vonatkozik, amely érintkezik ételekkel vagy italokkal – például a dobozok fémbevonataira, az újrafelhasználható műanyag palackokra, valamint a műanyag spatulákra, kanalakra és egyéb konyhai eszközökre.

Az anyag használatának betiltására vonatkozó döntést azzal indokolták, hogy a BPA potenciálisan káros hatást gyakorol az egészségre. Bizonyították egyebek mellett, hogy

  • károsíthatja az immun- és a hormonrendszert,
  • elősegítheti a mellrák kialakulását,
  • hozzájárulhat és elhízáshoz,
  • viselkedési problémákat válthat ki a gyerekeknél.

Másfél év van az átállásra

A biszfenol-A használatát egyébként a cumisüvegekben és hasonló termékekben már korábban megtiltották az Európai Unióban (EU). Az új szabályozás miatt azonban a BPA az élelmiszer-csomagolásokból is teljesen eltűnik majd. Az átállásra 18 hónapot adtak.

Ezért kerüld a BPA-tartalmú termékeket
Mindennapi életünk során sajnos számtalan rákkeltő anyaggal kerülhetünk érintkezésbe otthonunkban vagy a munkánk során. Az egyik leggyakrabban emlegetett „mumus” a biszfenolok családja, amelynek legelterjedtebb vegyülete a biszfenol-A (BPA). Mutatjuk, miért jobb, ha messziről elkerülöd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: -4 °C

A Dunántúl nyugati felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Keletebbre viszont fátyolfelhős, napos időre számíthatunk, de napközben arrafelé egyre nagyobb területen kiderül az ég. Csapadék általában nem lesz, azonban a nyugati, délnyugati határ közelében néhol szitálás, kisebb eső nem kizárt. A délkeleti szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, csak néhol lehet olykor élénk széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. Késő estére -5 és +3 fok közé hűl le a levegő. Péntekig nem kell fronthatásra számítani, a légszennyezés azonban kellemetlen tüneteket okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra