Rakétaruhát tesztelnek a légimentők

Sikeresen tesztelték a világ első, mentők számára kifejlesztett rakétaruháját Nagy-Britanniában. A rakétaruhával az életmentők gyorsan eljuthatnak máskülönben nehezen megközelíthető balesetek helyszínére.

A korábban bérelt osztrák gépek helyett immár saját mentőhelikopterekkel dolgozik az Országos Mentőszolgálat. Részletek itt.

Az 1050 lóerős rakétaruha kipróbálásában az észak-angliai légi mentőszolgáltatást biztosító Great North Air Ambulance Service (GNAAS) működött közre a Lake District nemzeti parkban. A rakétaruhát Richard Browing, a technológiát kifejlesztő Gravity Industries alapítója próbálta ki: 90 másodperc alatt repült fel a völgy aljából a tetejére, ahol a szimulált baleset történt. Gyalogosan 25 percig tartott az út a mentőknek. A különleges rakétaruha maximális sebessége 51 kilométer óránként, a legnagyobb magasság pedig, amelyet elérhet, 3658 méter.

Mint az a kísérletről készült videóban látható, Browning sisakban, védőszemüvegben, piros repülősruhában, a hátára és karjaira erősített fúvókákkal szállt fel a földről és repült a sziklás feszín felett. Andy Mawson, a GNAAS igazgatója bámulatosnak nevezte a bemutatót. Hozzátette, a technológia lehetővé teszi, hogy a korábbiaknál sokkal gyorsabban elérjék a pácienseket. Sok esetben ez javíthat a páciens gyógyulási esélyein, könnyíthet a szenvedésén, mi több, megmentheti az életét.

A GNAAS évente több mint 1500 esetben végez légimentést. Működését adományokból biztosítja. A légi mentőszolgálat közleménye szerint a következő lépésként kidolgozzák a fejlesztővel való együttműködést. Browning elmondta: csodálatosnak tartja, hogy a rakétaruhát mentésre próbálhatta ki. "Még csak karcolgatjuk a felszínét, hogy mi mindenre lehet felhasználni ezt a technológiát, de a mentés az egyik olyan terület, amelyet a Gravity Industries aktívan támogat" - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!