Kórházból ellopott lábak után nyomoz a román rendőrség

Amputált végtagokat lopott egy tolvaj az egyik bukaresti kórház hulladéktárolójából. A rendőrök ismeretlen tettes után nyomoznak.

A megdöbbentő esetről a Transtelex közölt részleteket román sajtóbeszámolók alapján. A cikk szerint a Cantacuzino kórház hétfő este tett bejelentést a rendőrségen és értesítette a tisztiorvosi szolgálatot. A hatóság később annyit közölt: egy ismeretlen tettes január 10-én, múlt pénteken 19 óra körül átmászott a kórház kerítésén, majd behatolt az orvosi hulladék tárolására szolgáló melléképületbe. Onnan aztán egy hűtőládából anatómiai hulladékokat és testrészeket tulajdonított el. Később, 22 óra körül a kórház egyik orvosa egy közeli utcában bukkant rá az egyik ellopott testrésztre.

bukaresti kórházi tolvaj
A biztonsági kamera felvétele a tolvajról. Forrás: g4media.ro

Az ügyészség minősített lopás gyanújával indított eljárást az ügyben, a rendőrség pedig ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A kórházban ezzel egyidejűleg belső vizsgálat indult a történtek részleteinek tisztázása érdekében. Iulian Brezean, a kórház menedzsere ugyanakkor annyit elárult, hogy mind Petrea Sorin Viorel kórházigazgató arról tájékoztatta, mind a biztonsági kamerák felvételén az látható, hogy a hulladéktároló helyiség nem volt kulcsra zárva, a gyanúsított így könnyen bejuthatott oda.

Egyelőre kérdéses, hogy a kórház miért csak hétfőn értesítette a rendőrséget a péntek este történt incidensről. Mindenesetre Brezean közléséből az is ismert, hogy csupán a hétfő reggeli ellenőrzés során derült ki, hogy az utcán talált végtagon túl két további, amputált végtagokat tartalmazó csomag is hiányzik a hűtőládából. Az egyik csomagot aztán kedden megtalálták a láda mögött.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: -1 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nyugat felől átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de a ország északkeleti részén továbbra is várható havazás, hószállingózás. Az Alföldön eső váltja a havazást, de délelőtt az átmenet során havas eső, ónos eső is előfordulhat, miközben ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. Estétől már nagyobb területen fordulhat elő eső, zápor, az északkeleti országrészben ekkor kezd havazásból havas esőre, ónos esőre váltani a csapadék. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között alakul, de délnyugaton pár fokkal melegebb is lehet. Késő este -2, +4 fok valószínű. Kettős fronthatás várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra