Jön a tél, veszélyben a magányos idősek

Az egyedül élő idősekre különösen nagy figyelmet kell fordítani a fagyos téli hónapokban.

A rendőrség a hideg idő beköszöntével kiemelt figyelmet fordít az egyedül élő, idős emberekre. Ők mindig nagyobb veszélynek vannak kitéve, ami a hosszú téli esték, a hideg időjárás és a fagypont alatti hőmérséklet miatt ilyenkor fokozódik - olvasható a police.hu közleményében.

A rokonok, ismerősök segítsége is fontos lehet

A rendőrség idén is együttműködik a társszervekkel, az önkormányzatokkal és közös szolgálatokat tervez a polgárőrség munkatársaival. Visszatérően ellenőrzik a nehezen megközelíthető helyeken egyedül élőket, hogy szükség esetén mielőbb segítséget kaphassanak. A személyes kapcsolat, a bizalom kiemelten fontos, hiszen ezek az emberek egyrészt egészségi állapotuk miatt veszélyeztetettek, de könnyen válhatnak bűncselekmény áldozatává is.

A rájuk leselkedő veszélyekre fel kell készíteni őket. A legcélravezetőbb, ha nem csak a rendőrség vagy a polgárőrség, de a rokonok, ismerősök is gyakrabban ellátogatnak hozzájuk és beszélgetnek velük, felhívják a figyelmüket, hogy ne engedjenek be idegeneket a házukba és ne dőljenek be a telefonos csalóknak sem.

A megváltozott időjárásra tekintettel a rendőrség kéri, hogy a megszokottnál jobban figyeljünk a környezetünkben élő magányos és idős emberekre, valamint a fedél nélkül élőkre. Ha közterületen olyan embert látunk, aki segítségre szorul, ne menjünk el mellette, hívjuk a 112-es segélyhívó számot!

Borítófotó: police.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!