Illegális növényvédőszerre csapott le a Nébih

Engedély nélkül árult növényvédő szereket foglalt le a Nébih.

Engedély nélküli szereket árultak

Internetes apróhirdetésekben növényvédő szert árusítóknál tartottak próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei novemberben, az akció során a hatóság csaknem 200 ezer forint értékű engedélyköteles, Magyarországon azonban nem engedélyezett, illetve magyar nyelvű címkével sem rendelkező terméket foglalt le.

A Nébih csütörtöki tájékoztatása szerint az engedély nélkül forgalmazott növényvédő szereket magánszemélyek kínálták eladásra az interneten.

Fejér megyében olyan növényvédőszer tiltott árusítása miatt indított hatósági eljárást a Nébih, amelyet kizárólag egészségügyi gázmesteri vizsgával rendelkező szakember alkalmazhat. Elrendelték a készítmény lefoglalását, illetve forgalomból történő kivonását.

Pest megyében magyar nyelvű címkével nem rendelkező talajfertőtlenítő szer és gyomirtó forgalomból való kivonásáról intézkedett a hatóság. Ezek a termékek Magyarországon nem engedélyezettek vagy már nincs érvényes forgalomba hozatali és felhasználási engedélyük. A szereket a területileg illetékes megyei rendőrkapitányság bűnjelként lefoglalta.

A Nébih közleményében hangsúlyozta: Figyelemmel kísérik az interneten hirdetett növényvédő szerek forgalmazását is, az illegális, illetve ismeretlen forrásból származó növényvédő szerek alkalmazása komoly kockázattal jár. A hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki illegális forgalmazást észlel, jelezze a Nébih zöldszámán (06-80/263-244) vagy az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen.

Villányi borokat hívott vissza a Nébih

Ahogy arról a Házipatika.com beszámolt, korábban azonnali hatállyal kivonták a forgalomból a Sauska Pincészet harmincféle borát . Hogy fogyaszthatók-e a forgalomból kivont villányi borok, illetve, hogy az ügyben a Sauska Pincészet milyen közleményt adott ki, kiderül korábbi cikkünkből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!