Gyöngyvirággal akarta megmérgezni férjét az amerikai tanárnő

Az amerikai Missouri államban fekvő kisváros, Jefferson City-ben élő 37 éves Sarah Scheffert azzal vádolják, hogy mérgező növénnyel készítette férje turmixait, ezért gyilkossági kísérlet miatt őrizetbe vette a helyi rendőrség.

A nő már jó ideje minden reggel smoothie-t készített a férjének, aki azonban az utóbbi időben nem érezte jól magát a turmixtól. A 24.hu cikkéből az is kiderül, hogy a férjben felvetődött, hogy talán a felesége babrált valamit a konyhában, ezért titokban kamerát szerelt fel a helyiségbe. A felvételen megdöbbenve látta, hogy a nő apró gyökérdarabokat adagol a smoothie-ba egy „Gyöngyvirág” feliratú zacskóból. A turmixot a hűtőszekrénybe tette, majd hívta a rendőrséget, akik laboratóriumi vizsgálatra vitték az italt. Az asszony a kihallgatás során állítólag elismerte, hogy a mérgező növényt „egészségkárosító szándékkal” tette az italba.

gyöngyvirág
A gyöngyvirág egy esküvőkön is népszerű fehér virág, de erősen mérgező, különösen a gyökerei. Fotó: Getty Images

Ennek az egyébként mutatós virágnak valójában minden része rendkívül mérgező. A fogyasztása utáni jellemző tünetek közé tartozik a hányás, hasmenés, súlyos esetben szívritmus- és keringési zavar. "A sértett nyolc olyan esetet írt le, amikor a vádlott furcsa ízű italt vagy ételt adott számára." - áll a rendőrségi jelentésben.

Sarah korábban büszkén írta fényképészeti vállalkozásának közösségi oldalain, hogy „két vadállat anyja, és egy szakállas ínyenc felesége” – de a rendőrség megállapította, hogy hosszú idő óta azt tervezte, megöli férjét és Pakisztánba menekül. A nő ugyanis beismerte, hogy viszonya van egy pakisztáni férfival, az internetes keresési előzményei között pedig feltárták, hogy nem egyszer rákeresett Pakisztánba tartó repülőjáratokra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!