Ezek a leggyakoribb veszélyek a karácsonyi vásárokban

A karácsonyi vásárokon előforduló veszélyekre, a zseblopásokra és a különféle vagyon elleni bűncselekményekre figyelmeztet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A karácsonyi vásárokon kiemelt erőkkel vannak jelen egyenruhás járőrök, ugyanakkor a tömegben ott vannak civil ruhás rendőrök is, akik nagy tapasztalatot szereztek már zsebtolvajok kiszűrésében, elfogásában. Ezt támasztja alá az is, hogy hasonló külföldi rendezvényekre is rendszeresen meghívják a budapesti rendőröket – közölte a BRFK keddi sajtótájékoztatóján a fővárosi Vörösmarty téren Nagy-Kovács Dávid, a BRFK zseblopási alosztályának vezetője.

Az őrnagy azt tanácsolta a vásárokra látogatóknak, hogy táskáikat ne a hátukon vagy az oldalukon viseljék, hanem elöl, és a könnyen hozzáférhető zsebeket védjék a kezükkel. Nagy-Kovács Dávid felhívta a figyelmet arra is, hogy ha valakit mégis megkárosítanának a tolvajok, ellopják bankkártyáját, azonnal értesítse a bankját. Ugyanilyen fontos, hogy a sértettek azonnal vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel is, mert így van a legnagyobb esélye annak, hogy a bűnözők elfogása mellett értékeiket is visszaszerezhessék.

Az őrnagy ezenkívül azt javasolja, hogy készpénz helyett inkább digitális eszközökkel fizessünk az árusoknál, de utóbbiakra is fokozottan vigyázni kell. A rendőrség tapasztalatai szerint manapság is sokan tartják a PIN-kódjukat tartalmazó cetlit a bankkártyájuk mellett, ami jelentősen megkönnyíti a tolvajok dolgát.

Borítókép: MTI/Lakatos Péter

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!