Évi 100 milliós kárt okoznak a vasúti rongálók

Évente több mint 100 millió forint kárt okoznak a rongálók MÁV-Volán-csoport járműveiben - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága a vasúttársaság honlapján vasárnap.

A MÁV-Start vonatain 2023-ban a jelzések szerint 157 lopást és rongálást követtek el, több mint 83 millió forintos kárt okozva. Az idei első negyedévben már több mint 30 lopásról van tudomása a vasúttársaságnak, az okozott kár 17 millió forint felett van, továbbá a bejelentett rongálások száma is 20 feletti, ami több mint 3,6 millió forint kárt jelent. Kiemelkedően nagy problémát okoznak a járművekből eltulajdonított vezetékek - ismertették a közleményben.    

Az elmúlt évekhez képest nő a graffitizések száma is. Tavaly összesen 153 graffitis rongálás történt, ez 12 millió forint költséget jelentett, csak a vonatok külső felületén több mint 2500 négyzetmétert kellett letakarítani. Idén az első negyedévben már 70 esetről kapott jelzést a vasúttársaság és 6 millió forint feletti a kár, csaknem 800 négyzetméternyi külső graffitit távolítottak el.    

A MÁV-HÉV hálózatán és motorvonatain is jelentős, évente több millió forintos kárt jelentenek a rongálások. A legtöbb a H7-es, csepeli vonalon történik. Jellemzően az ablakokat rongálják meg, karcolják össze vagy törik be, de az utastérben a paravánok sérülése és a jegykezelő készülékek leszerelése is gyakran előfordul. A legnagyobb szándékos kárt a HÉV-szerelvényeknél is a külső vagy belső felületeken elhelyezett graffitik okozzák.

vasút
A tavalyi évben 157 lopást és rongálást regisztráltak a MÁV-Start vonatain. Fotó: Getty Images

A Volánbusznál a leggyakoribb károk közé tartozik az ülések összefirkálása, beszennyezése, a kárpit felhasítása, ilyen esetek hetente öt-hat alkalommal is előfordulnak. Csak az ülések újrakárpitozása évente 13-14 millió forintba kerül. A kárpitot, függönyt sokszor speciális tisztítószerekkel sem lehet kitisztítani, ilyenkor csak a csere jelent megoldást. Szintén gyakori, hogy rágógumit nyomkodnak az USB-csatlakozóba, amit ki sem lehet szedni, ezért ezeket az elemeket is cserélni kell - részletezték.    

Kitértek arra: egyes esetekben az autóbuszon kialakult szóváltás vagy fizikai atrocitás részeként rongálják meg járműveket, máskor pedig üzemanyaglopással összefüggésben tesznek kárt a buszokban. Kiemelték, hogy a vonatok, Volánbusz-járművek és HÉV-szerelvények megrongálása bűncselekménynek minősül. Az elkövetett károkozások nemcsak az utazás körülményeit rontják, hanem fennakadásokat okozhatnak a közlekedésben, hiszen a sérült járműveket a helyreállítás idejére ki kell venni a forgalomból.    

A MÁV-Volán-csoport minden esetben rendőrségi feljelentéssel él, a lopás, rongálás megelőzéséért pedig a hatóságokkal közösen rendszeres akciókat szervez. A járművek technikai védelmének növelése miatt egyre több vonat utasterébe telepítenek vagyonvédelmi kamerákat, és a Volánbusz járműveinek nagy részén szintén fedélzeti kamerarendszerek működnek - olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!