Előkerült a 16 éve eltűnt lány? DNS-teszt tisztázta

Madeleine McCann nem sokkal a negyedik születésnapja előtt tűnt el a portugáliai Praia da Luz üdülőhely egyik apartmanjából. Azóta rengeteg szálon folyt a nyomozás, és úgy tűnik, most a DNS-teszttel sem sikerült lezárni az ügyet.

A magát Madeleine McCannnek valló lengyel nő nem a 16 évvel ezelőtt eltűnt brit gyermek – számol be a DNS-teszt eredményeiről a Daily Star. A 21 éves Julia Wendell fáradhatatlanul kampányolt azért, hogy kiderüljön valódi személyazonossága, vagyis hogy ő Madeleine McCann. Ennek igazolására több DNS-tesztet is elvégeztetett, amikből kiderült, hogy Julia kis százalékban litván és orosz, de alapvetően lengyel származású – mondta Julia magánnyomozója, Dr. Fia Johansson. Szerinte ugyanakkor Julia munkája nem volt hiábavaló, mert ügyfele kitartásának köszönhetően az eltűnt kislány ügyében folytatott nyomozás újabb fordulatot vehet. „Julia legalább rávette a nyomozókat, hogy lépjenek a McCann-ügyben, ő tette lehetővé, hogy előrébb lépjünk a nyomozásban” – fogalmazott. Februárban Julia családtagjai – akik addig hallgattak az ügyről – azt mondták: nyilvánvaló, hogy nem ő Madeleine, és könyörögtek neki, hogy hagyja abba a feltételezgetést.

Madeleine McCann, eltűnt gyermek, nyomozás, Julia Wendell, DNS-teszt, genetikai vizsgálat
16 éve lázban tartja az egész világot az eltűnt kislány. Sajnos most sem sikerült pontot tenni az ügy végére. Fotó: Getty Images

Madeleine McCann brit kislány nem sokkal a negyedik születésnapja előtt, 2007. május 3-án tűnt el a portugáliai Praia da Luz üdülőhely egyik apartmanjából. Tavaly hivatalosan is meggyanúsította a portugál rendőrség a német Christian Brücknert a kislány eltűnése ügyében. A börtönben ülő férfi ellen – aki egyébként évek óta tagadja, hogy köze lenne a kislány eltűnéséhez – nem emeltek vádat, de mivel az ügy rövidesen elévülne, a hatóságok lépéskényszerben voltak. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!