Elhunyt Csollány Szilveszter

Ötvenegy esztendős korában, hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. Az egykori olimpikon állapota a koronavírus-fertőzést követően vált kritikussá.

Hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba december elején. Halálának hírét a Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be.

Szerspecialistaként emlékeztek rá

Csollány 1970. április 13-án született Sopronban. A tornával átlagon felüli fizikai képességeinek és tanulékonyságának köszönhetően már ötévesen megismerkedett, Győrben. Amikor követte volna a bátyját, és inkább futballozni akart, az édesanyja és az edzője meggyőzték a folytatásról, és az is sokat számított, hogy már egészen fiatalon voltak sikerélményei a versenyeken.

A fővárosba 1986-ban költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, három esztendővel később bekerült a felnőtt válogatott keretébe, 1990-ben pedig - a korosztályos versenyek érmei után - első alkalommal állhatott dobogóra a nemzetközi felnőtt mezőnyben, miután harmadik lett az Európa-bajnokságon.

Szókimondó magatartása következtében, a szakvezetőkkel folytatott vitái után 1993-ban eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a vb-n, vagyis kizárták a válogatottból. Pedig ekkor már világbajnoki ezüst- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes volt, a barcelonai olimpián pedig a hatodik helyen végzett gyűrűn.

Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ekkor az Egyesült Államokba költözött, és előbb St. Louisban, majd Sacramentóban fiatalokat oktatott. Nehéz körülmények között dolgozott, közben pedig egyedül, edző nélkül készült az atlantai ötkarikás játékokra. Megváltozott, és fegyelmezett emberként ezüstérmet nyert. Egy év múlva hazaköltözött, Sydneyben pedig rendkívül tudatosan, magabiztosan versenyzett, és látványos gyakorlata emlékezetes körülmények között olimpiai aranyérmet jelentett számára. A világversenyeken csak gyűrűn nyert érmeket, ezért manapság már sokan szerspecialistaként emlékeznek rá, pedig akkoriban erre még nem volt lehetőség.

Sikertörténete a 2002-es debreceni világbajnokság megnyerésével vált teljessé, így a következő évben egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után visszavonult, mert megelégelte a folytonos fogyókúrát, a kemény edzéseket, és már a motivációja is hiányzott, hiszen mindent elért, amit akart.

Versenyzőként a torna száz százalékban kitöltötte az életét, ezért az edzések mellett nem tudott komolyan tanulni, de a civil életben elsősorban nem emiatt szembesült nehézségekkel. Miután 2005-től elkezdte kapni az olimpiai életjáradékot, felvettek egy svájci frank alapú, biztosítással egybekötött hitelt a családi házukra, aminek a törlesztő részlete az egekbe szökött a 2008-as gazdasági világválság után. Mindez ha nem is tette tönkre, mert nélkülözniük nem kellett, de rendkívül nehézzé vált a megélhetésük.

Előfordult, hogy több különböző állása volt egyszerre. Minden munkát elvállalt, tevékenykedett egy önkormányzat sportosztályán, játszótereket gyártó cégnél, volt újságíró és középiskolában testnevelő, másfél évig pedig egy kocsmában csaposként dolgozott, de így is nehezen éltek meg.

Először 2008-ban foglalkozott gyerekekkel Sopronban, de a kezdeti sikerek és népszerűség után ellehetetlenítették a saját tornaiskoláját. Két évig, 2011 és 2013 között Izlandon egy klubcsapatnál dolgozott, amit szintén nagyon szeretett, ám két év után a felesége honvágya miatt hazatértek. Csollány ezután másfél éven át Sopron és Svájc között ingázott, ahol szintén tornaedzőként dolgozott, ahogyan később Ausztriában is.

Időközben a magyar szövetség segítségével a soproni klubhoz került, ám végül ott sem volt maradása, pedig tevékenységét a szövetségi kapitány is méltatta. Később főállású édesapaként intézte a négytagú család dolgait, emellett az ELTE szombathelyi központjában heti kétszer külsős torna-szakoktatóként tanította a leendő testnevelő-tanárokat arra, hogyan oktassák majd a tornát, illetve Sopronban egy táncegyesületben tanított talajakrobatikát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!