Hamis igazolványokkal próbálkoznak a banki csalók

Egyre több csaló próbálkozik az OTP ügyfeleivel a bank nevében.

Megnövekedett az OTP nevében elkövetett telefonos csalások száma az elmúlt napokban - írja a Pénzcentrum a bank figyelmeztetése alapján.

Azt írták, hogy a csalók a bank biztonsági, vagy egyéb munkatársának adják ki magukat, és egyes esetekben még fotóval ellátott hamis igazolványt is küldenek az ügyfél e-mailben, ezzel is erősítve a bizalmat.

banki csalás otp
A bank sosem kéri azt, hogy bármilyen programot is telepítsünk. Fotó: Getty Images

"A hívások során azt közlik az ügyféllel, hogy veszélyben van a számláján lévő pénzösszeg, esetleg azt állítják, hogy a bank gyanús utalás kezdeményezését észlelte és kérik annak megerősítését. A kár megakadályozása érdekében az ügyfeleket különböző programok számítógépre vagy telefonra történő telepítésére hívják fel, amit a csalás megelőzését, illetve megakadályozását végző vírusirtóként jellemeznek" - figyelmeztettek. A programok révén viszont hozzáférnek az ügyfelek adataihoz, köztük az internet- vagy mobilbankhoz tartozó jelszavakhoz és a banki megerősítő kódokhoz is, ezek révén pedig a bankszámlájához is.

A bank felhívta arra a figyelmet, hogy ők sohasem kérik azt, hogy az ügyfelek programokat telepítsenek, és a munkatársak sem küldenek fotót magukról. 

"Kérjük fokozott körültekintéssel járjon el az ilyen hívások során és ne telepítsen ismeretlen szoftvereket saját eszközeire, különösen akkor, ha arra telefonhívás során kérik meg! Figyelmesen olvassa el a banki SMS és push üzeneteket, az azokban megküldött kódokat senkinek ne adja ki!" - hangsúlyozták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!