Van, aki hajlamosabb a vesekőre

Magyarországon a népesség 3-5 százalékát, mintegy 300-500 ezer embert érint a vesekő, és akik megtapasztalták a kínzó fájdalmat, azt állítják, nincs ennél rosszabb érzés.

A St. Louis-i Washington Egyetem Orvostudományi Karának kutatói most magyarázattal szolgálnak arra, miért hajlamosabbak egyesek a rendellenességre. Felfedezésük új, hatékonyabb gyógyszeres kezelések, valamint egy olyan szűrővizsgálat kifejlesztéséhez vezethet, amellyel meghatározható, hogy a vesekő mekkora kockázata leselkedik az egyes emberekre.

Jianghui Hou, az EMBO Journal szaklapban közzétett tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy mivel az egerek veséje ugyanúgy működik, mint az embereké, az új eredményeknek köszönhetően a kutatók megérthetik a vesekő alapvető okait a betegekben. A kutatásban alkalmazott egérmodell a betegség új kezeléseinek preklinikai teszteléséhez is alapként szolgálhat.

A vesekövek többsége akkor jön létre, amikor a vizelet túlságosan koncentrálttá válik, ezért a kalcium és egyéb ásványi anyagok kristályosodni kezdenek, és összetapadnak. A betegség kialakulásában az étrend is szerepet játszik. A kevés ivás, vagy a túl sok só fogyasztása például szintén növelheti a vesekő kialakulásának kockázatát.

Részben azonban a gének is felelősek. A claudin-14 gén gyakori genetikai variánsa például a vesekő kockázatának körülbelül 65 százalékos növekedését okozza. A kutatók az új vizsgálatban azt is kimutatták, hogyan befolyásolják e gén aktivitásának változásai a vesekő kialakulását. A claudin-14 gén általában nem aktív a vesében. Kifejeződését az RNS két töredéke tompítja, amelyek tulajdonképpen elfojtják a gént. Amikor a claudin-14 deaktiválódik, a vese szűrőrendszere megfelelően működik.

A vérben lévő alapvető ásványi anyagok, a kalcium és a magnézium, áthalad a vesén, és újra felszívódik a vérbe, ahonnan a sejtekhez jutnak, hogy kifejtsék alapvető funkciójukat. Amikor azonban valaki túl sok kalciumot vagy sót tartalmazó étrenden él, és nem iszik elég vizet, a kis RNS molekulák szabályozó hatása megszűnik a claudin-14-re nézve. A gén aktivitásának növekedése pedig megakadályozza, hogy a kalcium visszakerüljön a vérbe.

Amikor a többlet kalcium nem tud visszajutni a vérbe, a vizeletbe kerül. A túl sok kalcium a vizeletben vese- vagy epekő kialakulásához vezethet. Ha egy nagyobb kő elakad az epehólyagban, a húgyvezetékben vagy a húgycsőben, a vizelet áramlását gátolva heves fájdalmat okoz. Hou kutatása azt az elméletet támasztja alá, mely szerint a claudin-14 egyik gyakori variánsával rendelkező emberek elveszítik a gén aktivitásának szabályozására való képességet, ami megnöveli a vesekő kialakulásának kockázatát.

A kutatók azonban derűlátók, mert az eredmények segítségével olyan új gyógyszereket lehet kifejleszteni, amelyek a claudin-14-hez kapcsolódó rövid RNS töredékeket vehetik célba. Ezek az úgynevezett mikro RNS-eket utánzó gyógyszerek szabályozhatják a claudin-14 gén aktivitását, ezáltal csökkentve a vesekő kialakulásának kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!