Elrettentő videó: ennyi baktérium nyüzsög egy karórán

Látványos kísérlet mutatta meg, miért fontos rendszeresen fertőtleníteni mindennapi használati tárgyainkat.

A saját telefonján, szemüvegén és karóráján előforduló baktériumokat vizsgálta egy tanulságos kísérlet keretében dr. Kulja András sebész rezidens, etikus tartalomgyártó Gyuris Rita növényorvos segítségével. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) laborjában lefolytatott kísérlet során arra voltak kíváncsiak, hogy hányféle és milyen mennyiségű baktérium él az említett tárgyakon, illetve mekkora a jelentősége azok rendszeres fertőtlenítésének.

Mint az dr. Kulja András első Facebook-videójából kiderül, csak az órájáról vett mintából legalább öt különböző baktériumfaj tenyészett ki. Miután azonban áttörölte az órát egy fertőtlenítő kendővel, majd ismét mintát vett róla, már csak egyetlen baktérium mutatkozott meg a táptalajon – szemmel láthatóan kisebb mennyiségben. „Ez is mutatja, hogy mennyire fontos, hogy időnként fertőtlenítsük és áttöröljük a mindennapi használati tárgyainkat. Különösképpen akkor, ha kórházba megyünk, illetve idős vagy nagyon fiatal hozzátartozóinkat látogatjuk meg” – fogalmaz a rezidens a videóban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

A napos reggelt követően gomolyfelhő-képződésre van kilátás - a gomolyfelhők szétterülhetnek, időszakosan jobban össze is állhatnak, így eltakarhatják a napot. Közben délutántól a Dunántúl fölé vastagabb felhőzet érkezik, de estig csapadék nem várható. Az északias szelet elsősorban a Tiszántúlon kísérik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. A lehűlés megviseli a szervezetet, de már nem kell sokáig elviselni az őszies időt.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra