Éber rákbeteget műtött meg egy robot

A világon először távolított el vesedaganatot ébren lévő páciensből egy sebészrobot a torinói Molinette kórházban - közölte szerdán az intézmény.

Az úttörő beavatkozást a Da Vinci robotrendszer és innovatív, háromdimenziós képrekonstrukciós technológiák alkalmazásával hajtották végre. Az orvosok szerint a rosszindulatú daganatot sikerült eltávolítani, egyben az érintett vesét is megmenteni. Az olaszországi kórházak évek óta az élen járnak a robotsebészetben.

Másodjára kellett megküzdenie a rákkal

Milyen tünetek kelthetik fel veserák gyanúját? Részletek itt.

Mint azt a kórház közleménye írja , a 62 éves női páciens nem először kényszerült felvenni a harcot a rákkal. Évekkel korábban szintén rosszindulatú elváltozás miatt kellett eltávolítani a fél tüdejét, ami a mostani helyzetben, amikor veserákkal diagnosztizálták, komoly nehézségeket okozott a kezelésben. "Több jó hírnevű kórházat is felkerestem Olaszországban, és az orvosok egyöntetű véleménye az volt, hogy az egyetlen lehetséges megoldást a tumor sebészi eltávolítása jelenti. Az aneszteziológus viszont azt mondta, nagyjából 80 százalékos a kockázat, hogy nem ébredek majd fel a műtéti altatásból " - árulta el az idős hölgy.

Da Vinci négykarú robotrendszer segítségével műtötték meg az olasz beteget is
Da Vinci négykarú robotrendszer segítségével műtötték meg az olasz beteget is. Fotó: illusztráció, Getty Images

Csakhogy eközben az egyébként is mélyre benyúló daganat mérete igencsak megnőtt. Az áttétek képződésének veszélye, valamint a vese megmenthetősége okán sürgetővé vált a beavatkozás. A páciens végül a torinói Molinette kórház szakorvosaihoz fordult segítségért. "Amikor megvizsgáltam a leleteit, azonnal elmondtam a betegnek, hogy a helyzet extrém módon bonyolult. Kizárólag a robotizált sebészet teszi lehetővé, hogy egy ekkora tumort minimálisan invazív úton eltávolítsunk, megmentve ezzel a vesét is. Csakhogy ezt a technológiát korábban sosem alkalmazták ébren lévő betegeknél, ennél fogva nem tudjuk garantálni, hogy az operáció valóban megvalósítható" - emlékezett vissza Paolo Gontero professzor, a kórház urológiai osztályának vezetője.

Éber volt, mégsem érzett semmit

A műtét sikere azon alapult, hogy képesek-e optimális mértékben érzésteleníteni a pácienst az orvosok, biztosítva ezáltal, hogy ébren se érezzen fájdalmat, és ne is mozduljon meg a beavatkozás közben. Máskülönben a Da Vinci robotrendszer merev karjai nem tudták volna biztonságosan megoperálni a beteg vesét. Megfelelő érzéstelenítés hiányában pedig nem maradt volna más választás, mint a műtéti altatás, amely viszont azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a fél tüdővel élő páciens talán sosem kel fel már belőle.

Végül egy innovatív eljárással sikerült az aneszteziológusoknak kellőképpen érzésteleníteniük a beteg vese körüli területet. Magát a műtétet Paolo Gontero professzor vezette. Az éberen fekvő páciens a kétórás beavatkozás minden lépését nyomon tudta követni, és bár a tumor igen nagy méretű volt, az operáció mégis jól zárult. "Felemelő érzés volt mindenki számára a műtőteremben, amikor bejelentettem, hogy a műtét sikeres volt. A páciens, aki akkor még mindig nem mozdulhatott a robotkarok miatt, örömkönnyekben tört ki. A beteg erejének és bátorságának, valamint a rendkívül professzionális csapat együttműködésének hála, a világon először sikerült demonstrálnunk, hogy lehetséges ébren lévő betegeknél alkalmazni a robottechnológiát" - fogalmazott Gontero professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!