Az emberek is aludhattak téli álmot egykor

Az ősemberek úgy küzdöttek meg a hideg telekkel, hogy anyagcseréjüket lelassítva hónapokig aludtak.

Egy új elmélet szerint a neandervölgyi emberek és elődeik átaludhatták a kemény teleket. A tudósok feltételezésüket arra alapozták, hogy a téli álomnak megmaradtak a nyomai a megkövesedett csontmaradványokon - számolt be róla a The Guardian. A kutatók a spanyolországi Sima de los Huesos (Csontok szakadéka) régészeti helyszínen feltárt 400 ezer éves tömegsírban talált fosszilis csontmaradványokat vizsgálták meg. Elemzésük nyomán arra a megállapításra jutottak, hogy az ősemberek úgy védekeztek a rendkívüli hideg téllel szemben, hogy átaludták a zord időszakot.

Egy "kincsesbánya" az a barlang

A kutatók szerint a korai emberek megkövesedett csontjainak elváltozásai és egyéb károsodásai megegyeznek azokkal, mint amelyek a téli álmot alvó állatok csontjain voltak megfigyelhetők. Ez pedig arra utal, hogy az ősemberek úgy küzdöttek meg a hideg telekkel, hogy lelassították az anyagcseréjüket és hónapokig aludtak. Az észak-spanyolországi Atapuercában lévő Sima de los Huesos barlangban folytatott ásatásokon az elmúlt három évtizedben több tucatnyi ember megkövesedett csontmaradványait találták meg a régészek. A barlang csak egy 13 méter mély, merőlegesen lefelé vezető aknán keresztül közelíthető meg. A tudósok szerint a barlang valójában egy tömegsír. A megkövesedett csontok több mint 400 ezer évesek, és vagy a korai neandervölgyiek, vagy elődeik maradványai lehettek. A Föld egyik legfontosabb paleontológiai kincsesbányájának tekintett régészeti helyszín eddig is kulcsfontosságú betekintést nyújtott az emberi evolúció európai történetébe. A L'Anthropologie című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői kutatásuk alapján most váratlan elmélettel gazdagították ezt a történetet.

Egy friss tanulmány szerint az ősemberek téli álommal védekeztek a zord hideg ellen
Egy friss tanulmány szerint az ősemberek téli álommal védekeztek a zord hideg ellen. Illusztráció: Getty Images

"Tudományos-fantasztikumnak" tűnhet, de nem az

Mint arról az első ásatásokat vezető Juan-Luis Arsuaga és Antonisz Barciokasz, a görögországi Démokritosz Egyetem tudósa a kutatás nyomán megjelent tanulmány beszámolt: vizsgálatuk szerint a csontokon megfigyelhető, hogy azok növekedése szezonálisan minden évben néhány hónapra megszakadt. Állításuk szerint ezek a korai emberek "olyan anyagcsere-állapotba kerültek, amely segített nekik korlátozott mennyiségű táplálékkal és elegendő testzsírkészlettel túlélni a rideg körülményeket". Téli álmot aludtak, és ennek nyoma meg is maradt a csontjaik fejlődésében bekövetkezett változások miatt. A tudósok elismerték, hogy elméletük "tudományos fantasztikumnak tűnhet", de mint rámutattak, sok emlős, köztük olyan főemlősök is, mint a fülesmakik vagy a lemúrok, téli álmot alszanak. "Ez azt sugallja, hogy a csökkent anyagcsere genetikai alapja és fiziológiája sok emlősfajban fennmaradhatott, beleértve az embereket is" - érvelt Arsuaga és Barciokasz.

Áttörés a hibernációkutatásban Japán kutatók megtalálták azt az idegsejtet, amely közelebb vihet minket a távoli világűr felfedezéséhez szükséges hibernációhoz. További részletek korábbi cikkünkben .

Olyan, mint a barlangi medvék csontja

A Sima-barlangban talált csontokon megfigyelt elváltozások a téli álmot alvó állatok, köztük a barlangi medvék csontjain megfigyelt elváltozásokhoz hasonlítanak. "A téli álom lehetett az egyetlen megoldás számukra, hogy túléljenek a zord körülmények között hónapokig egy barlangban" - magyarázták a tanulmány szerzői. A tudósok szerint elméletüket az is alátámasztja, hogy a Sima-barlangban egy barlangi medve maradványait is megtalálták, ez pedig hihetőbbé teszi, hogy az ősemberek ugyanazt tették a hideg körülmények és az élelem hiányának túlélésére, mint a medvék.

Ezért nem alszanak téli álmot az eszkimók és a lappok

A szerzők az elméletükkel kapcsolatos ellenérveket is megvizsgálták. Köztük azt, hogy az inuitok és a számik szintén kemény, hideg körülmények között élnek, mégsem alszanak téli álmot. Arsuaga és Barciokasz szerint azért, mert a zsíros halak és a rénszarvasok zsírja télen is elegendő táplálékkal látja el az inuitokat és számikat. Ibéria akkori szárazsága azonban nem tudott elegendő, zsírban gazdag élelmet nyújtani a Sima-barlangban élőknek a hideg teleken, ezért nem maradt más választásuk, minthogy a barlangban aludják át ezt az időszakot.

A Guardian által idézett brit szakértők szerint azonban lehet más magyarázat is a fosszilizálódott csontmaradványokon talált elváltozásokra, és a tanulmány szerzőinek elmélete bizonyára vitát vált ki. Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum tudósa rámutatott, hogy a nagytestű emlősök, mint a medvék, valójában nem alszanak téli álmot, mert nem képesek eléggé csökkenteni a belső hőmérsékletüket. Ehelyett kevésbé mély álomba merülnek, amelyet torpornak neveznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!