A pubertás kezdetét befolyásoló gént írtak le

Az emberi pubertás kezdetét befolyásoló gént találtak török kutatók - adta hírül a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

A szakemberek egy olyan család tagjainak DNS-ét elemezték, amelyben többször előfordult egy ritka betegség, amelyben elmarad a nemi érés. Kiderült, hogy egy adott génváltozat okozza a kisspeptin elnevezésű hormon termelődésének hiányát, amely pedig elengedhetetlenül fontos a nemi érés folyamatában.

"A kisspeptin hormon nélkül nem nyeri el valaki nemének jellegzetességeit és szaporodási képességét. A kisspeptin nélkülözhetetlen a pubertás folyamatának megindulásához az embernél" - magyarázta A. Kemal Topaloglu, a törökországi Cukurova Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője.

A szóban forgó gén mutációja ritka, ezer gyerekből átlagosan egyet érint. Ők még 20 éves korukban is úgy néznek ki, mintha csak 12 évesek lennének.

A tanulmányhoz megvizsgált családban négy lányt érintett a betegség. DNS-ük elemzéséből kiderült, hogy a hibás gént hordozzák valamennyien. A génmutáció jelenlétében nem termelődik az a receptor, amely a kisspeptin hormon képződéséhez szükséges.

Ugyanakkor a kisspeptin hormon kívülről adagolásával elérhető, hogy termelődni kezdjenek a nemi hormonok, megérjen a petefészek vagy a herék. Topaloglu szerint eredményük olyan rákok - például a melldaganatok és a prosztata tumorok - kezelésére is új lehetőséget nyújt, amelyeket a nemi hormonok irányítanak.

A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban közzétett tanulmányhoz a pubertásban szerepet játszó - eddig ismert - 19 gén közül egyet vizsgáltak a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!