Mindannyian érezzük az inflációval járó árnövekedést. A KSH adatai szerint 2024 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Míg 2024-ben
átlagosan 3,7 százalékkal, decemberben 4,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak
az előző év azonos időszakához képest – derült ki a
Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
Legnagyobb
mértékben a szolgáltatások drágultak tavaly az azt megelőző évhez képest: 8,9
százalékkal.
Az infláció hatásait mindannyian érezhetjük. Fotó: Getty Images
12 hónap
alatt, 2023 decemberéhez viszonyítva az élelmiszerek ára
5,4 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 36,2, a tojásé 21,9, a tejé 19,5, a
gyümölcs- és zöldségléé 17,3, a vaj, vajkrémé 16,4, az étolajé 13,7, a
csokoládé és kakaóé 9,9, az éttermi étkezésé 7,8, az alkoholmentes üdítőitaloké pedig 5,5 százalékkal. A lakbér 12,6, a járműjavítás- és karbantartás 10,5, az
autópályadíj, gépjármű-kölcsönzés, parkolás 10,4, a sport- és múzeumi belépők
9,4, a lakásjavítás- és karbantartás 8,9, a társasházi közös költség 8,4, az
üdülési szolgáltatás 7,1 százalékkal emelkedett.A gyógyszerek 3,1, az üzemanyagok
pedig 8,3 százalékkal drágultak.
Fáradtan ébredsz? Töltsd ki alvászavar tesztünket!
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország északkeleti felén, harmadán jellemzően havazás, hószállingózás valószínű, de este átmeneti ónos eső is lehet. Nyugaton, majd a középső tájakon is átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd estétől újra nagyobb területen lehet eső, zápor. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között alakul, de délnyugaton pár fokkal melegebb is lehet. Csütörtökig nem kell fronthatásra számítani.