Felavatták az első magyar botanikusnő emlékművét

Csapody Vera munkássága előtt egy új műalkotással tisztelegnek a Füvészkertben.

Az első magyar botanikusnő, Csapody Vera (1890-1985) kivételes életútja előtt tisztelgő, interaktív köztéri műalkotást avattak hétfőn az ELTE Füvészkert bejáratánál. A Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. Rendezvényszervezési Irodája emlékeztetett arra, hogy Csapody Vera tanári pályája és botanikai munkássága is rendkívüli volt. 1913-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán szerzett diplomát, a nők közül elsőként. Több mint három évtizedes tanári pályafutása alatt jelentős eredményeket ért el a matematika és a fizika oktatásában.    

A tanítás mellett szabadidejében kezdett vadvirágok, mezei növények rajzolásával foglalkozni. Később botanikából doktori fokozatot szerzett a szegedi Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. Rajztehetségét hamar felismerték, és könyvillusztrátorként kezdték foglalkoztatni. Jávorka Sándor Kossuth-díjas botanikussal negyven éven át dolgoztak együtt. Közös munkáik közül az egyik legnépszerűbb az Erdők-mezők virágai, és a legfontosabb A magyar flóra képekben. A Simon Tiborral készített Kis növényhatározó is számos kiadást ért meg, és az 1972 és 1996 között megjelent természetrajzi ismeretterjesztő könyvsorozat, a Búvár zsebkönyvek növénytani köteteit is Csapody Vera illusztrálta.    

Hat évtizedes munkássága során hatalmas mennyiségű, tudományos igényű növényrajzot készített. Csaknem tizenkétezer akvarellje nem csupán Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencéből gyűjtött növényeket ábrázolnak lenyűgöző pontossággal, neve a nemzetközi botanikában is ismert.    

Csapody Vera
Számos könyvben találkozhattunk Csapody Vera rajzaival (illusztráció). Fotó: Getty Images

Csapody Vera munkáival a könyveken kívül a Magyar Természettudományi Múzeumban találkozhatunk. Az intézmény növényakvarell-gyűjteményének nagy része Csapody-illusztráció, és a múzeum őrzi Magyarország egyetlen csíranövény-gyűjteményét is, amely az 1968-ban németül megjelent csíranövény-határozóhoz (Keimlingsbestimmungbuch der Dikotyledonen) készült, és amelyhez Csapody Vera tizenkét éven át gyűjtötte az anyagot.    

Csapody Vera élete legnagyobb részében a VIII. kerületi Baross utca 4. szám alatt élt és alkotott, ezért a tevékenységének emléket állító köztéri műalkotás elkészítésére két évvel ezelőtt nyílt pályázatot írt ki a Józsefvárosi Önkormányzat.    

Az ötletpályázaton Kálmán Mátyás és Czingáli Zoltán közös koncepciója nyert, egy lenyűgöző részletességű növényillusztrációkból álló interaktív mozaikkép, amely Csapody Verát ábrázolja. A képkeret oldalán két tárcsa segítségével egy nagyítót lehet mozgatni a mozaikkép felületén mechanikus eszközökkel, így közelebbről meg lehet figyelni a festmények részleteit és fel lehet fedezni a növények szépségét, sokszínűségét.    

"A munka megvalósítása fél évig tartott. Végignéztem tizenkétezer képet, ebből választottam ki ezerhatszáz rajzot, amelyeket a Magyar Természettudományi Múzeum jóvoltából felhasználhattam az installációhoz" - idézi a közlemény Kálmán Mátyás médiaművészt. Alkotótársa, Czingáli Zoltán a szerkezet mechanikai megálmodója volt, és a fényekért is ő felelt. Az alkotópáros olyan fényművészeti projektekben vett részt, mint a Fénydóm és az INOTA Fesztivál fényinstallációi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!