"Először az ágyat és a szekrényt adom el, aztán jön az uzsorakölcsön"

„Ibolya néni, tudna segíteni? Egyre nő a tartozásunk, ráadásul már a hónapban kenyérre se jut” – ilyen és ehhez hasonló kérésekkel napi szinten keresik fel a Mélyben és Reményben Alapítvány munkatársait.

Sokan ítélkeznek a szegények felett, pedig mindenkinek megvan a története. Ha ezt ismernék, nem bíráskodnának többé – mondta el a Gyerekszobának Mohayné Farkas Ibolya. A Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője építészmérnök szakmáját sutba vágva már több mint egy évtizede a mélyszegénységben élőkért küzd.

„Amikor megszorulunk, és nincs étel, akkor fillérekért eladogatom, amink van: ágyat, szekrényt. Amikor ez sem elég, akkorjön az uzsorakölcsön. Télen nem tudtam fizetni nekik. Idejöttek, és a gyerekek szeme láttára vertek meg. A gyerekvédelmis néha azt mondja, elviteti a gyerekeket, mert nincs mit enni, nincsenek a házban ajtók, nincs konyhaszekrény, nincs fürdőszoba, nincs folyóvíz, kevés az ágy, a szekrény. Miből vegyek? Lopni nem akarok. Hogyan tudnám másként csinálni, ha ilyenek a körülményeink, és nem tudok változtatni rajtuk? Nincs munkám, nincs lehetőségem, nincs jövőm. Nincs semmi feladatom az életben. Csak a gyerekeim. Mihez kezdek, ha őket elviszik?”– osztja meg napjaikról Zoli. Ő az egyike azoknak, akiken a szervezet így vagy úgy, de segíteni tudott.

Rengeteg fénykép készült azokról a gyerekekről,, családokról, akiken segítettek. Fotó Fülöp Máté
Rengeteg fénykép készült azokról a gyerekekről,, családokról, akiken segítettek. Fotó Fülöp Máté

Az alapítvány jelenleg tizenöt-húsz családdal tartja a kapcsolatot, egészen a legkisebb gyerek nagykorúságáig, vagy amíg abba nem hagyja a tanulást. Az ezekben a családokban cseperedő gyerekeknek folyamatosan programokat (kézműveskedést, kirándulást), fejlesztést, korrepetálást tartanak, karácsonyi és születésnapi csomagokat osztanak, nyárra pedig balatoni tábort szerveznek, de küzdenek a menstruációs szegénység ellen is.   

Hatalmas probléma, hogy sok gyerek közülük még az általános iskolai tanulmányait sem tudja befejezni, ezért ők hétről-hétre a tanulásban is kapnak segítséget. A közös házi feladat írást, korrepetálást, fejlesztést nyugdíjas pedagógusok, szociális munkások és önkéntes középiskolások, egyetemisták tartják, de ez nem csak tanulás. 

Az, hogy ezek a gyerekek ennyire gyenge tanulók, részben annak köszönhető, hogy a családban egyáltalán nem érdeklődnek az iskoláról. Mi mindig megkérdezzük, volt-e dolgozat, felelés, de minden apró-cseprő dolgot szívesen meghallgatok. Ez idővel ráébreszti őket arra, hogy az iskola biztos fontos, ha mások ennyire kíváncsiak, mi történt ott. Ezenkívül a verbális képességeiket, a szókincsüket is fejleszti, hogy beszéltetjük őket. Rendszeresen előfordul, hogy nem értenek egy-egy szót, akkor megbeszéljük. Például amikor jött hozzájuk egy önkéntes egyetemista segíteni, nem értették, mi az, hogy egyetemista. Nyilvánvaló, hisz az ő közegükben ilyen szó nem hangzik el

 mondta el a Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője.

Az alapítvány munkájáról bővebben a Gyerekszoba cikkében olvashattok!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A vastagabb felhőzet lassan terjeszkedik észak, északnyugat felé, hazánk délkeleti felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, ezzel szemben az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a legtöbb napsütés. Az ország déli, délkeleti felén fordulhat elő időszakos eső, zápor, estétől csökken a csapadékhajlam. Főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb térségében megerősödik, a nyugati határvidéken viharossá is fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan borult déli, délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. Késő este általában 8, 13 fok várható. Az orvosmeteorológiai helyzet kedvezően alakul, nem kell ma fronthatással számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra