Így lehet fürdőkezeléseket orvossal felíratni

Érvényes TAJ-számmal évente kétszer lehet a társadalombiztosítás által támogatott fürdőgyógyászati ellátást igénybe venni.

Fontos, hogy tb-támogatott gyógyfürdős kezeléseket kizárólag szakorvosok írhatnak fel – derül ki a termalonline.hu összefoglalójából. E körbe tartoznak reumatológus, fizioterápiás, mozgásszervei rehabilitációs, ortopéd szakorvosok, valamint a fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosai. Bizonyos esetekben traumatológus szakorvosok is felírhatnak a betegeknek ilyen kezeléseket.

Mindez tehát azt jelenti, hogy háziorvosok például nem írhatnak fel fürdőkúrát a pácienseiknek. Ezzel együtt az ő szerepük sem elhanyagolható, hiszen az adott terület szakorvosához ők utalják be a betegeket. Ilyen módon tehát az alapellátás felkeresése lehet az első lépés a tb-támogatott fürdőkezelések felé.

Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy egyes gyógyfürdők némiképp más gyakorlatot követnek. Van ugyanis, ahol nem kérnek háziorvosi beutalót, és a fürdő szakorvosai munkaidőben várólista nélkül fogadják a betegeket, majd szükség esetén rögtön fel is írják a kezeléseket. Ezzel együtt a legtöbb helyen háziorvosi beutalóval, időpontot foglalva lehet csupán bejutni a gyógyfürdők szakorvosaihoz. Nyilván az is megoldás, ha a lakóhely szerint illetékes szakorvossal íratjuk fel a kezelést, hogy aztán már a recept birtokában keressük fel a gyógyfürdőt.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!