Túlélőtippek anyáknak karantén idejére

Több tanáccsal is segíti egy gyakorló anyuka, hogyan őrizzük meg mentális egészségünket karantén idején.

Nem túlzás azt feltételezni, hogy a koronavírus miatt otthon ragadt családokban minden eddiginél több teher hárul az anyákra. Hiszen nemcsak saját munkájukat és a házimunkát látják el, hanem mindenki mást is - gondoskodnak a kicsik szórakoztatásáról, és arról, hogy a nagyobb gyerekek házi feladata készen legyen. A több feladat és a bennük kavargó kérdések szinte természetes módon nyugtalanságot, szorongást , stresszt szülnek, amire a Thrive Global egyik szerzője, Jen Schwartz is felhívta a figyelmet. Illetve adott néhány praktikus tanácsot is abból kiindulva, hogy neki mi segít ebben az időszakban mentális egészsége megőrzésében.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Miért ne vonnánk be a mindennapi főzésbe a gyereket, és akár az interneten keresztül a nagyit is? Fotó: Getty Images

Nem kell mindent előre tudni

Az első jó tanácsa, hogy próbáljunk a mára fókuszálni. "Ijesztő, hogy nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani a jövőnket, és hogy ez az egész vajon meddig tart. Ezért próbálok nem túl sokat gondolni a jövőre" - írja Jen, hozzátéve, hogy inkább mindig csak arra összpontosít, mi legyen a következő lépés.

Így éljük túl a párunkkal a karantént. Tanácsaink segítségével nem megy rá a kényszerű összezártságra a kapcsolat. Tovább a cikkre.

Schwartz szerint segíthet az is, ha lejjebb adunk az elvárásainkból, illetve, ha nem maradunk egyedül. Bár a legtöbb család jó időre a négy fal közé szorul, azért rokonainkkal, barátainkkal továbbra is tarthatjuk a kapcsolatot - a modern technikának köszönhetően nemcsak e-mailben vagy telefonon, hanem akár videóhívások segítségével is -, illetve számos olyan csoport létezik a közösségi médiában, ahol beszélgethetünk másokkal, kérdéseket tehetünk fel, vagy akár segítséget is kérhetünk.

Jól kell megválasztani, mi legyen a közös program

A sport is nagyon fontos - Schwartz a táncot javasolja -, és ha csak tehetjük, menjünk ki a levegőre és ott mozogjunk . "Mindennap ráveszem magam, hogy kimenjek a fiammal - akkor is, ha csak tíz percünk van -, kutyát sétáltatni, vagy az udvaron ücsörögni egy kicsit... most mindnyájunknak szüksége van mozgásra, friss levegőre és napfényre" - írta.

A fentieken kívül még egy dolgot tanácsol. Mivel a legtöbb anyukának most még több közös idő jut a gyerekeivel, érdemes olyan elfoglaltságokat választani, amit nem csak a kicsik élveznek. Például, aki nem szeret babázni vagy autókkal játszani a gyerekszobában, az miért ne csinálhatna közös játékos programot a főzésből, jógázásból, kutyasétáltatásból, vagy miért mondana nemet a közös rajzolásra, filmnézésre, ha azok neki is kedves elfoglaltságok?! Így nem az lesz az érzésünk, hogy már megint nekünk kell szórakoztatni a gyereket, hanem inkább az, hogy milyen remek lehetőséget kaptunk a sorstól, hogy többet szórakozzunk együtt.

Forrás: Thrive Global

Végül még egy hasznos tipp az anyáknak a társportálunkról, az nlc.hu-ról: így vágjuk le otthon gyermekeink haját önkéntes karantén idején.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!