Megszűnik az Ügyfélkapu – bajban vannak azok, akik nem használnak okostelefont

Az idősebbeknek gondot jelenthet majd az új rendszer (vagy bárkinek, aki csak nyomógombos telefont használ).

Mint ismeretes, 2025. január 16-tól megszűnik az Ügyfélkapu. Ezután az Ügyfélkapu+-t vagy a Digitális Állampolgár mobilalkalmazást kell használni. Ehhez azonban regisztráció és hitelesítés szükséges okostelefonon vagy tableten. Ez nehézséget jelenthet, hiszen bármennyire is digitális korban élünk, nem mindenkinek van ilyen készüléke, és ha vesz is, nem feltétlen tudja használni. Különösen így lehet ez az idősebbekkel.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Még kisvállalkozók, mezőgazdaságban dolgozók közt is akad, aki hagyományosan adminisztrált eddig, esetleg csak nyomógombos telefont használ. Úgy tudni, többen közülük inkább a nyugdíjba vonulást választják ahelyett, hogy új készségeket sajátítsanak el és beruházzanak a technológiába.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ügyfélkapu megszüntetése elhamarkodott lépés, szerintük ezt halasztani kellene a felmerült dilemmák miatt. Az MKOE szerint a folyamat sokaknak túlságosan bonyolult. A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy a hitelesítés második része esetleg történhet majd e-mailen is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!