Már majdnem 20 strand kinyitott - indul a szezon

Már nem minden intézmény kezd rögtön május 1-jén, de sehol nem kell sokat várni az első csobbanásra.


Egykor minden strand kinyitott május 1-jén, manapság azonban annyira kiszámíthatatlanná vált az időjárás, hogy a legtöbb helyen ettől teszik függővé a szezon kezdetét. Ma azonban annyira szép idő ígérkezik – és a héten végig húsz fok felett volt a legmagasabb nappali hőmérséklet -, hogy csaknem húsz strandfürdő a nyitás mellett döntött.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

A termalfurdo.hu oldalon folyamatosan nyomon követhető, melyik strandunk mikor, melyik részlegével fogad vendégeket – országszerte.

A korábban nyitó nagyobb strandok rendszerint több lépcsőben helyezik üzembe a medencéket. Egyes medencéket már akár április végén, illetve május elején, másokat csak június második felében nyitnak meg – írja a portál, amely az alábbi táblázatban azokat a helyeket mutatja, amelyek május 3-ig legalább részben látogathatók.

Városi Termálfürdő Abony - nyitva

Árpád Fürdő Békéscsaba - május 1.

Borgáta Termálfürdő - nyitva

Aquaworld Resort Budapest - május 1.

Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ - május 1.

Kerekestelepi Termálfürdő Debrecen - május 1.

Hungarospa Hajdúszoboszló - május 1.

Jászárokszállási Termál- és Strandfürdő - május 1.

Jászszentandrás Termálfürdő - nyitva

Virágfürdő Kaposvár - nyitva

Akácliget Gyógy- és Strandfürdő Karcag - május 1.

Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő Kehidakustány - május 3.

Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő Kiskunmajsa - nyitva

Szent Erzsébet Gyógyfürdő Mórahalom - nyitva

Nagyszénási Parkfürdő - nyitva

Sárrét Kincse Gyógyfürdő és Strand Püspökladány - május 3.

Napfényfürdő Aquapolis Szeged - május 1.

Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman - május 1.

Sziksósfürdői Strand Szeged - május 3.

Véső úti Strandfürdő Szolnok - május 1.

Tatai Fényes Fürdő és Kemping - május 1.

Tiszaföldvári Gyógyfürdő és Kemping - május 1.

Zalakarosi Fürdő - május 3.

Zalakaros

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!