Rasszizmussal vádolják a Nobel-díjas tudóst

Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete minden címétől megfosztotta az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, amiért Nobel-díjat kapott.

Egy 2014-es tanulmány szerint a rasszista támadások hatásai szó szerint öregítik az érintett fekete férfiakat. Részletek itt.

A New York-i Cold Spring Harbor Laboratory közleményben tudatta, hogy James Watson "személyes véleménye alaptalan és meggondolatlan". A 90 esztendős tudós az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) a hónap elején egy róla szóló dokumentumműsorban azt mondta: nem változtak eddigi nézetei, és továbbra is azt vallja, hogy a gének miatt lényeges különbségek vannak a fehér és a fekete bőrű emberek intelligenciaszintje között a fehérek javára.

Rasszista kijelentése miatt támadják a DNS szerkezetének egyik felfedezőjét
Rasszista kijelentése miatt támadják a DNS szerkezetének egyik felfedezőjét

A tudós 2007-ben Afrika kilátásairól szólva már tett egyszer ilyen kijelentést, mondván: "borúsnak" látja a kontinens jövőjét, éppen a fehérek és feketék közötti, genetikailag meghatározott intelligenciakülönbség miatt. Akkor bocsánatot kért szavaiért, ennek ellenére elveszítette az angliai Cambridge Egyetem egyik kutatólaboratóriumának tiszteletbeli vezetői posztját, és megfosztották minden adminisztratív feladatától is. Ezt követően - 2014-ben - Watson eladta az 1962-ben kapott Nobel-díjjal járó arany emlékérmet arra hivatkozva, hogy megjegyzései után a tudományos közélet akadályozta őt a munkájában.

A Cold Spring Harbor Laboratory akkor nem fosztotta meg őt a címeitől. Most viszont - a dokumentumfilmben elhangzottak nyomán - az az álláspontja, hogy Watson kijelentéseivel semmissé tette 2007-ben elhangzott bocsánatkérését. "Dr. Watson megállapításai elítélendők, a tudomány nem támasztja alá ezeket"- olvasható a tudományos intézet közleményében.

A tudóst jelenleg egy New York államban lévő szanatóriumban ápolják, mert autóbalesetet szenvedett. Az NPR szerint nem észleli a külvilágot. James Watson az új-zélandi születésű brit fizikus Maurice Wilkinsszel és Francis Crick angol biológussal közösen kapott 1962-ben orvostudományi Nobel-díjat a DNS szerkezetének - azaz a kettős spirálnak - felfedezéséért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!