Zacher Gábor felmondott a Honvédkórházban

A mai nappal felmondott a Honvédkórház sürgősségi betegellátó központjának osztályvezető főorvosa, Zacher Gábor.

Mint azt a hvg.hu megírta, a toxikológus azzal indokolta döntését, hogy az évek során az intézményben kialakult személyügyi és tárgyi krízis már a munkavégzést is veszélyezteti, márpedig ez egyben a beteg számára is veszélyeztető. "Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni" - árulta el Zacher Gábor a lapnak.

Zacher Gábor felmondása súlyos hiányosságokra hívja fel a figyelmet a Honvédkórház sürgősségi osztályán
Zacher Gábor felmondása súlyos hiányosságokra hívja fel a figyelmet (fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

Csütörtökön a Népszava számolt be róla , hogy a Honvédkórházban 112 orvos mondta fel az önkéntes túlmunka szerződését, miután a kórház menedzsmentje júniusban megvonta tőlük az önkéntes túlmunkáért adható juttatást. Erre válaszul a Honvédelmi Minisztérium kiadott egy közleményt , ami szerint nincs probléma a túlmunka kifizetésével az intézményben, illetve a kórház sürgősségi centrumában nem mondott fel egyetlen orvos sem, továbbá a biztonságos betegellátáshoz szükséges létszám is rendelkezésre áll.

A minisztérium állításainak ellentmond, hogy az osztály éléről leköszönő Zacher elmondása szerint az elmúlt időszakban összesen kilenc orvos jelentette be hivatalosan távozási szándékát a Honvédkórház felé.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra