Honvédkórház: tovább gyűrűzik a botrány

Mint ismeretes, a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, az érintett orvosok pedig a júliusi fizetési jegyzékükön szembesültek azzal, hogy több tízezer forinttal kevesebbet kaptak a szokásos összegnél. A Honvédelmi Minisztérium szerint azonban nincs semmi gond.

Volt, aki 100 ezer forinttal kevesebbet kapott

Volt olyan orvos is, aki 100 ezer forinttal kapott kevesebbet, miután júniusban megvonták az önkéntes túlmunkáért adható juttatást.

A Népszava számolt be róla, hogy kritikus helyzet a Honvédkórházban : szeptembertől ugyanis meglehetősen nehéz lesz megszervezni a műtéteket a főváros egyik legnagyobb sürgősségi centrumában, miután 112 orvos mondta fel az önkéntes túlmunka szerződését.

Az ügyben most állást foglalt a Honvédelmi Minisztérium, akik "problémamentes a Honvédkórházban a túlmunka kifizetése" címmel adtak ki közleményt.

Honvédkórház_Tovább gyűrűzik a botrány, Honvédkórház Magyar Rezidens Szövetség Magyar Traumatológus Társaság Rezidensek és Szakdolgozók Szakszervezete Honvédelmi Minisztérium orvoshiány
112 orvos nem vállal túlórát a Honvédkórházban

A Honvédelmi Minisztérium szerint nincs gond

Problémamentes a Honvédkórházban a túlmunka kifizetése - írta a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a kórház sürgősségi centrumában nem mondott fel egyetlen orvos sem, a biztonságos betegellátáshoz szükséges létszám rendelkezésre áll. Hozzátették, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ visszautasítja az orvosai túlmunkájának kifizetéséről szóló, a sajtóban megjelent "valótlan és hangulatkeltő állításokat".

Kifejtették, hogy a kórház orvosainak heti munkaideje 40 óra. A jogszabályban rögzített díjazásért a kórház parancsnoka heti 8 óra túlórát rendelhet el. Ezen felül az orvosok önkéntes alapon, kiemelt díjazásért vállalhatnak túlmunkát. Ennek ellentételezését a közelmúltban a kórház vezetősége - az orvosokkal folytatott egyeztető tárgyalások alapján - mintegy 40 százalékkal emelte meg - hangsúlyozta a HM, majd hozzáette, hogy a juttatásokat - a mindenkori hatályos jogszabályok betartásával - az MH Egészségügyi Központ (Honvédkórház) továbbra is pontosan kifizeti a dolgozóknak.

A Honvédkórház az elmúlt időszakban nem tett mást, mint érvényt szerzett a jogszabályi előírásoknak, amelynek nyomán egyeztetések zajlottak és jelenleg is zajlanak a munkavállalók és a vezetőség között az úgynevezett önkéntes túlmunkával kapcsolatban.

Osztályvezetők is felmondtak emiatt

A Rezidensek és Szakdolgozók Szakszervezetének elnöke, Dénes Tamás úgy tudja, a júliusi pénzüket nem kapták meg az orvosok, de a múltban sem úgy fizették ki a túlmunkát nekik, ahogy azt ők számolták. Úgy tudja, osztályvezetők is mondtak fel amiatt, hogy nem sikerült megegyezniük. "Ha információink pontosak, akkor a szeptemberi hónapot a betegellátás biztonsága miatt a munkavállalók egy része vállalja, de nem lehet tudni, hogy megegyezés hiányában mit hoz a jövő" - írta a hvg.hu megkeresésére Dénes Tamás.

A lap beszélt a Magyar Traumatológus Társaság elnökével, Turchányi Bélával, aki a konkrét helyzetet nem ismeri, de általánosságban elmondta, a sürgősségi ellátás megszervezése prioritást élvez, a kórháznak úgy kell csoportosítania az orvosokat, hogy ott ne legyen fennakadás. A Honvédkórházban van a legjobban kialakított sürgősségi ellátás , ő úgy látja, az ott dolgozó orvosgárdával sokáig fönn lehet tartani a rendszert, ám azt nem vitatta, hogy lesznek betegek, akik rosszul járhatnak.

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Sipka Balázs azt mondja, így nehezebb lesz elkészíteni a beosztásokat, ami egyértelműen a betegellátás rovására megy, így a helyzet az ellátást is veszélyeztetheti. Sipka nem a Honvédkórházban dolgozik, nem is szakszervezetet vezet, de érdekképviseletként az ott dolgozó rezidensektől vannak információi. "A Honvédkórház valamilyen módon üzemelni fog, a minőség a kérdés" - mondta. Úgy látja, a tervezett műtétek tolódhatnak, de a helyzet érintheti a sürgősségi ellátást is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!