Új vezető került a János-kórház élére

Február 26-tól Takács Péter tölti be a Szent János Kórház főigazgatói posztját - jelentette be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) hétfőn.

Mint azt korábban megírtuk , az intézményt 2005 és 2008 között, majd 2012-től vezető Kázmér Tibort múlt hét pénteken menesztették pozíciójából. Az új főigazgató, Takács Péter 2017 júliusától az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségpolitikai főosztályvezetője volt, korábban pedig a Szent János Kórház járóbetegellátási igazgatójaként és finanszírozási osztályvezetőjeként dolgozott.

Mától új főigazgató irányítja a főváros Szent János Kórházat
Mától új főigazgató irányítja a főváros Szent János Kórházat (fotó: iStock - illusztráció)

Az ÁEEK emlékeztetett, hogy a 2018 decemberében elfogadott kormányhatározat értelmében a Szent János Kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb egyesül annak érdekében, hogy a mintegy 250 ezer közép-budai lakos egészségügyi ellátása még hatékonyabbá váljon. Budapesten így a korábban tervezett három súlyponti kórház helyett négy létesül. A fejlesztések az Egészséges Budapest Program részeként valósulnak meg a következő években.

A Semmelweis Egyetem itt működő egységeinek elköltöztetése, illetve a Szent János Kórház épületeinek felújítása révén jön létre az Észak-Közép-budai Centrumkórház. A II. és XII. kerületet ellátó új szakrendelő a Kútvölgyi Klinikai Tömbben kap helyet. A megújuló intézmény feladatai módosulni fognak, a jelenlegi 800 ágyas befogadóképességet pedig 500-600-ra csökkentik. A koncepció kidolgozása egyelőre folyamatban van.

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +0, +5 °C
Minimum: -5, +2 °C

A ködfoltos, borongós időben kisebb havazás, hószállingózás előfordulhat, nagyobb eséllyel a nap második felében. Mérsékelt lesz az északnyugati szél, a csúcshőmérséklet 0, 5 fok között valószínű. Csütörtökön a nap első felében frontmentes lesz az idő, de a hideg, fagyos reggelen erős kopásos ízületi bántalmak is felléphetnek, illetve az eddigieknél nagyobb megfázásveszéllyel kell számolni. Napközben egyre erősebb kettősfronti tüneteket lehet majd tapasztalni, különösen a keringési panaszok és a vérnyomásproblémák válhatnak intenzívvé. A fokozottan érzékenyeknél görcsök is felléphetnek. További fontos részletek a meteogyógyász® mai videójában! A légszennyezettség alacsony, növekszik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások: