Távozik a János-kórház főigazgatója

Menesztették pozíciójából Kázmér Tibort, a Szent János kórház eddigi főigazgatóját. A helyére Takács Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője kerülhet.

Felmentették Kázmér Tibort, a Szent János kórház eddigi főigazgatóját múlt hét pénteken. Az Index értesüléseit kórházi források is megerősítették. Helyére várhatóan Takács Péter kerül majd, aki jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője.

Ilyen lesz az új szuperkórház Európában is páratlan lesz az új, budai szuperkórház, ahol minden beteg VIP-szintű ellátásban részesül. Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott tervei szerint ez az intézmény lehet majd az egészségügy zászlóshajója. A tervekről bővebben az alábbi cikkben írtunk!

Új vezetővel kezdődhet a felújítás

Kázmér Tibor 2012-ben került a Szent János kórház élére a váci Jávorszky Ödön Kórház vezetői posztjáról. A nagy tapasztalatú vezető 1998 és 2001 között az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára volt. Onnan került az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet vezetői posztjára, és már 2005 és 2008 is irányította a Szent János kórházat.

A kórház felújítása már az új igazgatóval indulhat meg (Fotó: 123rf)
A kórház felújítása már az új igazgatóval indulhat meg (Fotó: 123rf)

Sajtóhírek szerint a vezetőcsere nem lepte meg a kórházban dolgozókat, az intézményben már régóta úgy tudják, hogy a János-kórház küszöbön álló átalakítását új vezető fogja irányítani. Az átadás-átvételre várhatóan ma kerül sor, a héten pedig két miniszter, Varga Mihály és Gulyás Gergely is bejárja majd az intézményt, a II. és XII. kerületi polgármesterrel egyetemben.

Korábban az is szóba került, hogy a rossz állapotú intézményt teljesen bezárják, a feladatait ugyanis teljes egészében átvenné a 2024-re ígért dél-budai szuperkórház. Végül mégis a János-kórház felújítása mellett döntöttek, amelyre egy közel félmilliárdos összeget különített el a kormány. A mostani 800-as ágyszáma 500-600-ra fog csökkenni, és kórház feladatai is módosulnak, a koncepció kidolgozása az új orvosszakmai feladatokkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?