Súlyos állapotok a Honvédkórház sürgősségijén

"2018. szeptember 1-én egy működésképtelen SBC-t vettem át" - írja Burány Béla, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának (SBC) leköszönő megbízott vezetője abban a belső levélben, amely a hvg.hu birtokába jutott.

A héten jelentette be távozását a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályának vezetője, dr. Nádor Csaba. A kórház dolgozói szerint kilátástalan a helyzet. Részletek itt.

"Az orvoslétszám a gyógyítási feladatok ellátásához minimálisan szükséges szint felét sem érte el, úgyhogy nem volt érvényes szeptemberi orvosi beosztás. A szakdolgozói oldal is messze elmaradt az elégséges szinttől, mennyiségében és minőségében egyaránt" - olvasható a hvg.hu birtokába jutott , január 22-én kelt levélben. Burány Béla emellett kitér arra is, hogy az elengedhetetlenül szükséges és alapvető eszközök teljesen vagy részben hiányoztak, illetve nem működtek megfelelően a központban. A rendelkezésre álló teret is szinte teljes egészében kihasználták már az SBC-n, de közben több fontos működési elem - így például a detoxikáló, a veszélyeshulladék-raktár vagy éppen a személyzeti pihenő - egyáltalán nem vagy csak részlegesen, problémásan működött.

A hvg.hu birtokába jutott Burány Béla beosztottaknak szánt levele
A hvg.hu birtokába jutott Burány Béla beosztottaknak szánt levele

Az SBC éléről tavaly augusztusban távozott az addigi osztályvezető főorvos, Zacher Gábor. A szakember akkor úgy nyilatkozott: "Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni." A honvédelmi minisztérium Zacher Gábor lemondása után mégis következetesen cáfolta, hogy gond lenne a sürgősségi centrumban. A Burány Béla által a leköszönése alkalmából a beosztottjainak írt levélben megfogalmazott gondolatok ugyanakkor elődje állításait látszanak alátámasztani.

A hvg.hu cikke szerint Burány a levélben részletesen kitér a tavaly szeptember óta eltelt idő alatt bekövetkezett pozitív változásokra is. E körben említi a szakorvosok és szakdolgozók által kiharcolt béremelést, új eszközök beszerzését, valamint azt, hogy 19 újonnan felvett munkatársnak köszönhetően immár csupán 100 orvosi műszakot kellett más osztályról átirányított orvosokkal kitölteni. Szeptemberben ez a mutató még elérte a 240 műszakot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra