Óriási fejlesztések az egészségügyben

Mintegy húszmilliárd forint lesz elérhető egészségügyi intézmények számára olyan fejlesztések és szakmai képzések megvalósítására, amelyek a betegek biztonságot növelik.

A betegek biztonságát növelő fejlesztésekre és szakmai képzésekre közel húszmilliárd forintos keretet különítenek el. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy az egészségügyben az előző ciklusban több mint 500 milliárd forintnyi uniós fejlesztés valósult meg, amely jórészt az egészségügyi háttér átalakítását célozta. Az első negyedévben több mint 75 milliárdnyi új forrást hirdettek meg, ezeknek azonban csak töredéke érinti az infrastruktúrát, most a betegbiztonság a legfontosabb, amelyre közel 58 milliárd forintot használnak fel - tette hozzá.

Az emberek szerint nemhogy javult volna, de még romlott is az egészségügy helyzete az utóbbi években. Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

Képzési programokat is indítanak

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy e forrásokon felül elérhető lesz további két EFOP-pályázat mintegy húszmilliárd forint értékben. Összesen 8 milliárd forintot fordítanak higiéniai , gyógyszeradagolási rendszerek és laborok fejlesztésére, valamint 11,43 milliárd forintot az ellátórendszerben dolgozók szakmai módszertani fejlesztésére.

Húszmilliárd forintos forrást biztosítanak az egészségügyi intézményeknek
Húszmilliárd forintos forrást biztosítanak az egészségügyi intézményeknek

Schanda Tamás jelezte, hogy az előbbi pályázatoknál az elnyerhető fejlesztési forrás minimum 20, maximum 200 millió forint, a 100 százalékos támogatási intenzitású projektek végrehajtási időtartama 12-24 hónap. Nagyjából 100 pályázattal számolnak. Az első benyújtási határidő június 2., amennyiben pedig marad még forrás, úgy szeptember végéig fogadják a támogatási kérelmeket. A fejlesztéspolitikai államtitkár rámutatott, hogy az eszközök megfelelő alkalmazásához szükséges az egészségügyi dolgozók tudásának növelése is, ezért a pályázatokon nyertes intézmények szakpolitikákat, módszertanokat és képzési programokat dolgozhatnak ki, továbbá lakossági betegbiztonsági kampányokat is indíthatnak.

Négy területen igyekeznek növelni a betegbiztonságot, ezek a dolgozói kézhigiénia, a kórházi betegazonosítás, a kórházi gyógyszeradagolás és az ÁNTSZ laborhátterének fejlesztése. A következő időszakban "már nem betonba öntik a forrásokat", hanem a folyamatokba, amelyek az egészségügyi dolgozók mindennapjait és a betegek életét meghatározzák - hangsúlyozta Ónodi-Szűcs Zoltán.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra