Nem lesz változás, amíg van hálapénz

HáziPatika

Csakis egy pártokon átívelő program, egy nemzeti közös minimum rángathatná ki katasztrofális állapotából a hazai egészségügyet - véli Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.

A korábban mentősként is dolgozó oxiológus szakorvos szerint ebben az ügyben lenne szükség itthon nemzeti konzultációra, Soros György megállítása helyett pedig egészségügyi szemléletváltoztatásra kellene költeni, enélkül kidobott pénz minden, az egészségügybe tűzoltásként öntött százmilliárd - írja a hvg.hu.

Minden mindennel összefügg

"Az egész olyan, mint a pókháló, ha egy ponton elkezdem cincálni, mozog az összes többi is" - magyarázta a szakértő a lap kérdésére, hogy véleménye szerint melyik ma a magyar egészségügy legsúlyosabb problémája. Kunetz azt mondja, addig nem lehet például az alapellátást megjavítani, amíg a felette levő szint, a szakellátás megrekedt, és fogadni sem tudja az átalakításokat. Úgy látja, hogy hiába tol milliárdokat a kormány az ágazatba, önmagában a pénztől nem fog változni semmi: úgy kellene sok pénzt betenni, hogy közben bátran hozzá is nyúlnak az egészhez.

Önmagában a pénztől nem fog változni semmi
Önmagában a pénztől nem fog változni semmi

Az alapellátás legnagyobb gondja a háziorvoshiány

Kunetz elmondta, hogy véleménye szerint azokon a helyeken, ahol 12 éve nincs háziorvos, nemcsak azért nincs, mert kevés a pénz, hanem mert a jelentkezőnek azt is mérlegelnie kell, hogy ha odamegy, hová jár majd a gyereke óvodába, iskolába, hol fog a házastársa dolgozni, és milyen körülmények között fog lakni. És bár ezeket a problémákat nem lehet mind egyszerre megoldani, azt mondja, létre lehetne hozni néhány településenként kis háziorvosi központokat, praxisközösségeket.  A szakértő szerint ezt úgy kellene elképzelni,  mint egy kis SZTK-t, ahol többféle szakorvosi ellátás is megtalálható, az embereket pedig a szomszédos településekről hozza-viszi egy szociális ellátó - nem a mentőszolgálat. Szerinte az alapellátás a jelenlegi formájában teljesen fenntarthatatlan. Egyszer és mindenkorra szakítanunk kellene azzal a szemlélettel, hogy egy falu, egy orvos, mivel erre egyszerűen nincs kapacitás.

A Magyarországon 2014-ben bekövetkezett halálozások 14 százaléka elkerülhető lett volna időben megkapott orvosi ellátással, további 12 százalékuk pedig hatásosabb beavatkozással - áll a magyar egészségügyet vizsgáló jelentésben. Részletekért kattintson!

Fontos lenne felszámolni a hálapénzrendszert

Kunetz azt mondja, semmilyen változtatás nem képzelhető el a paraszolvencia felszámolása nélkül, ehhez azonban valóban nagyon sok pénz kell. Meglátása szerint egy szakápolónak nem szabadna kevesebbet keresnie, mint például a bankszektorban a front office-ban dolgozóknak.


"350-400 ezer forint egy nővérnek vagy szakápolónak, ötszázezer egy diplomás szakápolónak. Az orvosok pedig innen indulnának: egy szakvizsgás orvosnak 1,2-1,5 milliót haza kellene tudnia vinni. És tudja, kit fizetnék még meg nagyon? Azt a segédápolót, aki a szociális ellátóban dolgozik a nagypapa mellett, és akkor elvárható lenne a méltányos ellátás, és nem a saját vizeletükben feküdnének ezek az idős emberek.  El kell döntenie a kormánynak és a társadalomnak, hogy mit akar. Ha akar egészséges életet, akkor az orvosokat igenis meg kell fizetni, és akkor teljes joggal el is lehet várni, hogy ne fogadjanak el hálapénzt. De úgy nem megy, hogy nem csinál semmit, csak elvárja, hogy tűnjön el a hálapénz" - nyilatkozta a lapnak.

Értékelje a cikket!

Hirdetés

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső