Minden ápoló felmondott az ajkai intenzíven

Lapinformációk szerint minden ápoló felmondott az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán.

Aránytalanul sok munkáért alacsony fizetés jár

Megszólalt az ajkai kórház A lap napokkal ezelőtt megkérdezte a kórház vezetését a nővérek felmondásáról, a kórház vezetése nem reagált. A cikkünk megjelenése után azonban a főigazgató levelet küldött, amelyben nem cáfolja, hogy az intenzív osztály nővérei felmondtak. Azt írta a kórházvezető, hogy "az intenzív osztály nővérállománya biztosított, a betegellátás zavartalan és folyamatos."

A 24.hu értesülései szerint a nővérek felmondása még nyáron történt, az utolsók augusztus elején álltak fel. Névtelenséget kérő, de a kórház belső ügyeit jól ismerő forrásunk szerint az intézmény vezetése a maximális felmondási időt szabta ki a szóban forgó nővérekre. Így az ő felmondási idejük szeptember végén jár le, addig kellene a pótlásukról gondoskodni.

Mint írják, az ajkai kórház intenzív osztályán fokozatos fogyatkozással kezdődött a nővérhiány. Volt, aki nyugdíjba, más szülési szabadságra ment, emiatt az ott maradtak túlterhelődtek. Az egyik fő gond az volt, hogy az aránytalanul sok munkáért alacsony fizetés járt - mondta a lap forrása.

Minden ápoló felmondott az intenzíven
Minden ápoló felmondott az intenzív osztályon

Úgy tudják, a főnővér és a helyettese gyakorlatilag egyszerre mondott fel, ez indította el a lavinát, és végül mindenki beadta a felmondását. Nyolc nővér távozik az intenzív osztályról, vagyis az összes. Érdemes viszont tudni, hogy olyan esetekben, amikor gyakorlatilag lehetetlenné válna egy teljes kórházi osztály működtetése, nem egyszer fordult elő, hogy a távozni szándékozók közül többen visszavonták a felmondásukat, akár felülről érkező nyomásra.

A sürgősségin is gond van

Nemcsak az ajkai kórház intenzív osztályán indul nehezen az ősz, hanem a sürgősségin is, miután annak főnővére is beadta a felmondást. Ezt egy azóta már nem nyilvános Facebook-posztban közölte, amiben leírta, hogy az osztályon nap mint nap megtapasztalta "az emberi kicsinyesség, önzőség, irigység, lustaság, ostobaság és közöny kiapadhatatlanságát. És megtapasztaltam az összefogás, a másokért való kiállás és az emberi tisztesség erejét." Egy ideje már érlelődő döntését azzal indokolta, hogy nem akart túlélésre játszó főnővér lenni .

A főnővér mégsem mondott fel? A főigazgató az intenzív osztályon kialakult helyzetre nem tért ki, csak a sürgősségiről távozó főnővérről küldte el válaszát, amiben azt írta, a főnővér nem távozik a kórházból: "Kórházunk főnővére lokálpatrióta, nagyon szereti a szakmáját, kórházát és kollégáit. A továbbiakban is kórházunkban kíván dolgozni egy másik vezetői munkakörben. Élni kíván a kihívásokkal, az eddig szerzett tapasztalatát másokkal is szeretné megosztani. Ez nagyon örvendetes tény. Sok ilyen főnővérre lenne szükség. Sajnálom, hogy ma sokan a jóban is rosszat kívánnak látni" - írta a megkeresésre Nagy Zoltán.

Nem csak orvoshiány van

Bár évek óta a kevés orvos miatt kongatják a vészharangot az egészségügyben, óriási probléma van az ápolóknál is. Többségük több műszakot és állást vállal, hogy eltartsa magát és családját, a túlterheltség és a kiégettség miatt pedig egyre többen hagyják el az ápolói pályát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra