Sorra mondanak fel az egészségügyben

A munkahelyén tapasztalható körülmények miatt nem tud tovább felelősséget vállalni saját és az ott dolgozók munkájáért, ezért szeptember elsejével visszaadja megbízását egy vidéki kórház sürgősségi betegellátó-osztályának (SBO) főnővére - erről ő maga írt Facebook-oldalán egy nyilvános bejegyzésben.

"Nem akarok túlélésre játszó főnővér lenni"

"Nem akarok olyan főnővér lenni, aki a túlélésre játszik, és úgy érzi, eleget tett a saját munkakörének azzal, hogy munkalapokat ír eldugult WC-kről, leszakadt karnisokról, aki a jól végzett munka elégedettségével dől hátra, amikor feladta a gyógyszerrendelést és elkészítette a következő havi beosztást" - számol be a posztban az érdemi munkát hátráltató napi problémákról.

Sorra mondanak fel az egészségügyben, orvoshiány felmondás betegellátás SBO sürgősségi sürgősségi betegellátás
Sorra mondanak fel az egészségügy dolgozói

A Mérce cikke szerint bejegyzésből kiderült, hogy az érintett sürgősségi volt főnővére 13 évig töltötte be posztját. Mint írja, az utóbbi időben kimerültsége már fizikai állapotában is tükröződött. "Az elmúlt fél évben már szembetűnőek lettek a testi bajaim" - írta a közösségi oldalról azóta eltávolított bejegyzésében.

A távozó főnővér azt is említi, hogy előtte már sokan elhagyták az osztályt. Mint írja, a kórház SBO-jának tizenhárom évvel ezelőtti megszervezése óta azok, akik akkor csatlakoztak a trauma ambulancia gárdájához, "más utakat kerestek és találtak maguknak", ma már nagyrészt nem a kórház dolgozói.

Azt is hozzáteszi, sokat elmond a kórházban uralkodó körülményekről, hogy döntését "átgondolt stratégia" nélkül hozta meg, nem volt a fejében alternatíva arról, pontosan hol és hogyan folytatja tovább. Ahogyan egy, a bejegyzésre érkezett hozzászólásra válaszolva kifejti, egyelőre más munkakörben, de marad a sürgősségin, és ott dolgozik tovább a betegekért.

"Elfáradtam. Itt az idő a változásra" - írja levele végén, később azonban a teljes bejegyzést törölte Facebook-oldaláról.

Megbénulhat a Honvédkórház

Mint ismeretes, 2018. augusztus 31-én felmondott a Honvédkórház sürgősségi betegellátó központjának osztályvezető főorvosa, Zacher Gábor is . A toxikológus azzal indokolta döntését, hogy az évek során az intézményben kialakult személyügyi és tárgyi krízis már a munkavégzést is veszélyezteti, márpedig ez egyben a beteg számára is veszélyeztető. "Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni" - árulta el Zacher Gábor a hvg.hu-nak.

Ezután egy kiszivárgott belső levélből az derült ki, hogy hamarosan működésképtelenné válhat a Honvédkórház sürgősségi centruma. Nyilvánosságra került ugyanis az ehavi orvosbeosztás is , amely szerint már szeptemberre sem sikerült kellő számú orvost találni a műszakokra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában felhős marad az ég, ugyanakkor északkeleten akár huzamosabb időre felszakadhat, csökkenhet a felhőzet. Jelentéktelen csapadék csak elvétve fordulhat elő. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon néhol akár több fokkal fagypont alá hűlhet a levegő. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!