Kutyák között is lehetnek kimagasló tehetségek

Vajon a tehetség egyedülállóan emberi jelenség, vagy más fajnál is találhatóak különleges, tehetséges egyedek? Az ELTE Etológia Tanszékének munkatársai éppen ezt vizsgálták legújabb kutatásukban. Mutatjuk, mire jutottak.

Nemcsak az emberek lehetnek tehetségesek, hanem a kutyák is - állapították meg az ELTE kutatói. Bár a kutyák túlnyomó többsége számára küzdelmet jelent az egyes tárgyak, például a játékaik nevének megtanulása, ha szigorúan ellenőrzött körülmények között tesztelik a tudásukat, egy maréknyi tehetséges szótanuló kutya mégis képes több játék nevét elsajátítani - derült ki az ELTE Etológia Tanszékének közleményéből.

3 hónap intenzív tréning eredménye

A Családi Kutya Program kutatócsoportja 40 kutyával tréningezett intenzíven három hónapig. A kutyáknak legalább két kutyajáték nevét kellett megtanulniuk, hogy fel lehessen mérni, meg tudják-e különböztetni a tárgyakat a nevük alapján. A tréningprogram során a kutyák gazdái naponta többször megismételték a játékok nevét, valamint az ebek heti foglalkozásokon is részt vettek egy kutyakiképző vezetésével.

kutya, kutya tanulása, kutya tréningezése, szótanulás, tehetség
Nem az életkortól függ, milyen gyorsan tanulnak kutyáink. Fotó: Getty Images

"Először azt feltételeztük, hogy a fejlődési tényezők, mint például a kölyökkor neuroplaszticitása - vagyis, hogy a kölyökkutyák gyorsabban megtanulják a tárgyak neveit, mint a felnőtt kutyák - szerepet játszhat a folyamatokban, ezért a vizsgálatra felnőtt és kölyökkutyákat egyaránt toboroztunk" - ismertette a részleteket Claudia Fugazza, a projekt vezető kutatója. Elmondása szerint ugyanakkor meglepődve tapasztalták, hogy az intenzív tréning ellenére a kutyák többsége - függetlenül az életkorától - nem mutatott bizonyítékot a tanulásra. Még meglepőbb azonban, hogy 7 felnőtt kutya kivételes tanulási képességet mutatott: nemcsak a két játéknevet tanulták meg, hanem a vizsgálat időszaka során további 11-37 új nevet is - részletezte a kutató.

Nem a kor számít, de nem is a tapasztalat

Téves a közismert feltételezés, miszerint a kutyák életkora annak hétszeresével lenne egyenlő emberi életévekben kifejezve. Mutatjuk, hogyan lehet kiszámolni a valódi kort!

A 7 tehetséges kutya közül 6-nak már volt szókincse, azaz már tudta néhány játékának a nevét, amikor a vizsgálat megkezdődött. Az Oliva nevű hetedik kutya viszont korábban nem tanult neveket, mégis mindössze két hónap alatt 21-et megtanult, tartva a lépést a többi 6 tehetséges szótanuló társával. Ez a kutatók szerint arra utalhat, hogy az objektumnevek elsajátításának kivételes képessége nem feltételez korábbi tapasztalatokat.

Mind a 7 tehetséges szótanuló kutya border collie volt, ami egy olyan terelő fajta, amelyet az emberrel való együttműködésre szelektáltak - magyarázza Shany Dror, a tanulmány társszerzője. Ugyanakkor megjegyezte, hogy azok között a kutyák között is volt 18 border collie, amelyeknél semmiféle bizonyítékot nem találtak arra, hogy megtanulták volna a játékok neveit. Emellett a kutatók a szakirodalomban is találtak más fajtájú "szótudor" kutyákat.

Megemlítenek egy korábbi tanulmányt, amelyben ezt a képességet egy yorkshire-i terrier esetében írták le. "Bár az esélyeket növelheti, de nem szükséges, hogy border collie legyen egy kutya ahhoz, hogy tehetséges szótanuló váljék belőle" - jegyezték meg. "Érdekesnek tartjuk, hogy ebben a kognitív tulajdonságban (azaz a tárgynevek megtanulásának képességében) milyen extrém mértékű az egyedek közötti variabilitás, és úgy gondoljuk, hogy ez a tudományos utazás még csak most kezdődik. A cél, hogy megértsük, honnan ered az ember vagy valamely más faj néhány egyedének adott területen mutatott különös tehetsége" - mutatott rá Miklósi Ádám, az Etológiai Tanszék vezetője, a a tanulmány társszerzője, aki szerint a kutyákat az emberi környezetben történő evolúciójuk és fejlődésük ideális modellfajjá tette a tehetség, illetve a kognitív képességekben mutatkozó variációk eredetének tanulmányozására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.