Koronavírus: a legyek is terjeszthetik?

Amerikai kutatók vizsgálták, hogy a házilegyek közvetítésével terjedhet-e az új típusú koronavírus, és az eredmények alapján nem lehet teljes bizonyossággal kizárni ennek lehetőségét.

Koronavírus: tényleg terjeszthetik a szúnyogok? Kattintson , és kiderül!

Egy évvel a pandémia kezdete után már jól tudható, hogy a SARS-CoV-2 vírus elsősorban cseppfertőzés útján terjed, a fertőzött személyek levegőbe kerülő nyálcseppjeinek közvetítésével. Számos kutatás vizsgálta már, milyen körülmények segítik elő a terjedését, így például bizonyítást nyert, hogy a koronavírus bizonyos tárgyak felületén hosszabb ideig fertőzőképes maradhat, azaz a fertőzött mintával való érintkezés is veszélyes lehet. Az állatok vírushordozó szerepéről is születtek már tanulmányok, amelyekről a Házipatika.com oldalon is beszámoltunk . Tavaly nyáron, a szúnyogszezon kezdete előtt kifejezetten azt vizsgálták a kutatók, hogy az apró vérszívók továbbíthatják-e a fertőzést emberről emberre. Akkor megnyugtató eredmények születtek, lévén a szúnyogcsípés útján nem terjed a koronavírus-fertőzés. Egy amerikai kutatócsoport legfrissebb tanulmányában annak járt utána, hogy a házilegyek szerepet játszhatnak-e az új típusú koronavírus terjesztésében.

koronavírus COVID-19 légy legyek fertőzés járvány
Laboratóriumi körülmények között a házilegyek is képesek terjeszteni a koronavírust. Fotó: Getty Images

A Kansas Állami Egyetem és Agrárkutatási Szolgálat szakértői tanulmányukról a Parasites and Vectors című folyóiratban is beszámoltak. Az eredmények, melyekről a News Medical portál is hírt adott, azt mutatták, hogy azok a házilegyek, akik kapcsolatba kerülnek egy fertőzött embertől származó nyálcseppekkel, akár 24 órán keresztül hordozhatják a SARS-CoV-2 vírust, mi több, a vírus RNS-ét akár terjeszthetik is a közvetlen környezetükben.

250 kórokozót terjeszthetnek

A jelenség nem egyedülálló, tudvalevő ugyanis, hogy a házilegyek számos bakteriális, vírusos és parazitafertőzést közvetítői lehetnek mind más állatok, mind pedig az emberek számára. A rovar több mint 250 különféle kórokozót képesek hordozni és továbbadni. A többi ízeltlábúhoz hasonlóan a legyek is táplálkozás közben találkozhatnak a kórokozókkal, majd azt a szárnyaik, a lábaik és a szájrészeik közvetítésével képesek továbbadni más élőlényeknek, akikkel közvetlen kapcsolatba kerülnek. Annak érdekben, hogy kiderítsék, a SARS-CoV-2 vírust is hordozhatják-e a legyek, a tudósok két külön vizsgálatot végeztek el. Először a házilegyek fertőzőképességét térképezték fel az után, hogy koronavírussal fertőzött táptalajjal vagy tejjel érintkeztek a rovarok.

A második körben azokat a különböző felületmintákat vizsgálták meg, amelyekre a fertőzésnek kitett legyek rászálltak.

A begyűjtött minták jelentős részében sikerült kimutatni a koronavírus örökítőanyagát, és bizonyos minták a fertőzőképes vírust is tartalmazták, 4 és 24 órával a begyűjtésük után. Ez azt jelenti, hogy a házilegyek képesek lehetnek a fertőző koronavírus terjesztésére a környezetükben. Jó hír azonban, hogy a rovarok alacsony koncentrációban tudják csak hordozni és átadni a vírust, ami nagyban korlátozhatja a SARS-CoV-2 terjedését és a megbetegítő képességét. Laboratóriumi körülmények között tehát a házilegyek képesek terjeszteni a koronavírust, ám az, hogy ez egészségügyi veszélyekkel járhat-e a való életben, további vizsgálatok után derülhet ki.

Habár jelenleg nincs rá bizonyíték, hogy a háziállatoknak bármilyen szerepe lenne a járvány terjesztésében, azt régóta igazolták, hogy bizonyos állatok elkaphatják és tovább is adhatják a koronavírust. Szükséges lehet az állatok vakcinázása is? A témáról bővebben ide kattintva olvashat korábban megjelent cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!