Szezonálisan visszatérhet a SARS-CoV-2

Nagy Eszter orvoskutató szerint valószínű, hogy újra és újra be kell majd oltatnunk magunkat a koronavírus ellen, ám erre nem minden, jelenleg engedélyezett vakcina lesz alkalmas.

Az új típusú koronavírus brit mutánsával fertőzött emberek négy másik személyt is megtudnak fertőzni - részletek itt .

A Bécsben működő Cebina biotechnológiai kutatócég vezetője, Nagy Eszter orvoskutató a 444.hu podcast -adásában elmondta, valószínű, hogy a mostani világjárványt okozó SARS-CoV-2 vírus a jövőben szezonálisan visszatér, így újra és újra be kell majd oltatni magunkat ellene. Ezt viszont nem minden, most engedélyezett és alkalmazott oltással lehet megtenni. A 20 éve gyógyszer- és vakcinafejlesztéssel foglalkozó szakember szerint ugyanis a vektorvírusos technológiát alkalmazó oltások (ilyen az oxfordi AstraZeneca és az orosz Szputnyik V) egy év múlva már nem biztos, hogy védettséget nyújtanak annak, aki most megkapja őket. Hozzátette, ettől persze a mostani koronavírus -járvány leküzdésében ezeknek az oltásoknak is nagyon fontos szerepük van. Nagy Eszter szerint kifejezetten jó dolog, hogy Magyarországon többféle oltás is elérhető - szerinte minden olyan oltás jó, amelynek hatásossága 80 százalék fölött van.

A portál kérdésére az orvoskutató azt is elmondta, az új típusú koronavírus mutációi komoly kihívás elé állítják a vakcinagyártókat, de ha viszonylag hamar sikerülne beoltani elég embert ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás , akkor a további variánsok kialakulásának kockázata is csökkenhet.

A Moderna koronavírus elleni vakcináját - melyből tíz adagot lehet kinyerni egy fiolából - felbontás után hat órán belül fel kell használni. Egy Houstonban dolgozó orvos ezt tette, de kirúgták és beperelték. Erről részletesebben ide kattintva olvashat korábbi cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!