Ilyen a világ leghangosabb madara

A világ leghangosabb madaraként ismerték el amerikai kutatók a csombókos harangozómadarat (Procnias albus), amelynek kiáltásai elérhetik a 113 decibelt, vagyis egy cölöpverőgép hangerejét is.

Az Amazonas mélyén élő madár galambméretű, 250 grammos fehér hímjének nászéneke olyan hangos is lehet, mint egy teljes erőből dübörgő rockkoncert - állapította meg Jeff Podos biológus, a tanulmány vezető szerzője. A kutatók nagy felbontású hangrögzítővel és kamerával örökítették meg a madár énekét és viselkedését.

csombókos harangozómadár, a leghangosabb madár, nászdal,
Ez a madár egy koncertet is túlkiabál. Fotó: iStock

Fülsiketítő nászdal

A szakemberek azon gondolkodtak, hogy a nőstény madarak vajon hogyan bírják végighallgatni halláskárosodás nélkül a fülsiketítő nászdalt. Megfigyelték, hogy a párt kereső hím az első dallamot a széles nyilvánosság előtt adja elő, majd drámai fordulatot tesz, és a második dallamot már a kiszemelt nőstényhez címezve énekli.

Meglepő dolog derült ki a hollókról - kattintson!

A kutatók azt látták, hogy a zöld tollazatú nőstényeket egyáltalán nem zavarja a dobhártyaszaggató lárma, hanem boldogan bújnak oda a hangosan rikoltozó hímhez. "Fogalmunk sincs, ilyen apró állatok hogyan tudnak kibocsátani magukból ilyen erős hangokat" - írta Jeff Podos.

A massachusettsi kutatók felfigyeltek arra is, hogy minél hangosabb volt egy csombókos harangozómadár kiáltása, annál rövidebb ideig tartott. Ennek hátterében valószínűleg a levegővételi kapacitás anatómiai korlátai állnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!