Egyre több daru pusztul el madárinfluenzában

Tömegesen hullanak a darvak, nemcsak Magyarországon, hanem minden olyan országban, amely felett átvonulnak.

A Telex a Kiskunsági Nemzeti Parkot kérdezte azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hetekben több megyében madárinfluenzával betegedtek meg a darvak is.

A KNP azt válaszolta, hogy országszerte jellemző a darvak tömeges hullása. Ugyanakkor ez nem csak nálunk van így, hanem a más országokat is érintő vonulási útvonalakra is igaz. Mivel a vírus évről évre más törzsekkel próbálkozik, így a különböző fajokat máshogy érintheti. Eddig viszont a darun kívül más, vele egy vizes élőhelyen előforduló vadmadarak nem pusztultak el nagy számban. Ennek oka egyelőre nem ismert.

daru madárinfluenza
Ha beteg madarat látunk, ne közelítsük meg! Fotó: 3238642/Pixabay

Azt is írták, hogy szabadon élő madarak esetében nehéz megfékezni a járványt, nem tudnak olyan intézkedésről, amely ezt érdemben lehetővé tenné. 

Mivel a vírus leginkább a madarak ürülékével, testváladékával terjed, nem lehet megelőzni, hogy ezek a környezetbe kerüljenek. Másik nehézség, hogy az egyedek akár komoly tünetek nélkül is hatékonyan tudnak fertőzni, és nehéz ezeket izolálni.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy ha valaki beteg, szenvedő madarat lát, ne próbálja befogni, helyette értesítse a területileg illetékes főállatorvost. Az elérhetőségeket itt lehet megnézni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!