Van, amiben jobb a kutya a törpemalacnál

A kutyák meg tudják mutatni az embernek, mit akarnak, a törpemalacok viszont nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek ehhez a képességhez szükségesek – állapították meg legfrissebb tanulmányukban az ELTE etológusai.

Az emberek gyakran irányítják rá egy másik ember figyelmét arra, ami érdekli őket. Ez a viselkedés komoly tudományos figyelmet kapott az elmúlt években, és a kutatók számos fajt megvizsgáltak, hogy kiderítsék, vajon képesek-e hasonlóra. „A háziasított állatok különösen hajlamosak lehetnek arra, hogy ilyen formában kommunikáljanak az emberrel” – idézi az ELTE közleménye Paula Pérez Fragát, az ELTE Etológia Tanszék Neuroetológiai Kutatócsoportjának doktoranduszát, a cikk fő szerzőjét. Hozzátette, néhány nem háziasított állatfaj emberrel szocializált egyedei is képesek az emberrel való referenciális kommunikációra, ami azt sejteti, hogy nem a háziasítás a kulcs ennek a viselkedésnek a megjelenéséhez.

A kutatók arra keresték a választ, hogy ha nem a háziasítás, akkor mi okozza ezt a képességet. Az etológusok észrevettek egy közös tulajdonságot azoknál a fajoknál, amelyek képesek erre a fajta viselkedésre: mindegyikük esetében kiemelt szerepet játszanak a vizuális jelzések a fajtársakkal való kommunikációban. Annak tesztelésére, hogy valóban a vizuális kommunikációs hatékonyság lehet-e a kulcs a megmutatás képességének kialakulásához, összehasonlították két faj családi kedvencként nevelt egyedeinek viselkedését: a kutyáét, amelynél a vizuális jelzések igen fontosak és a malacét, amelynél viszont nem.

A tesztelt malacok a Családi Törpemalac Program nevű hosszú távú projekt résztvevői, amelyben a malacok fiatalon családokhoz kerülnek, és a családi kutyákhoz hasonló nevelésben részesülnek. Ez lehetőséget adott a kutatóknak a két faj ember felé mutatott viselkedésének összehasonlítására. Azt vizsgálták, hogy családban élő kutyák és törpemalacok vajon megmutatják-e gazdájuknak egy számukra elérhetetlen (de a gazdájuk számára elérhető) élelem helyét. Azt találták, hogy ha csak a gazda volt a szobában – az élelem nem – akkor a malacok hasonló mértékben figyeltek a gazdájukra, mint a kutyák. Viszont mikor az élelem is a szobában volt, akkor a kutyák megpróbálták a gazdájuk figyelmét az élelmet rejtő dobozra irányítani, míg a malacok nem.

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy nem minden háziasított állat képes az ember figyelmét egy adott helyre irányítani. „A malacok valószínűleg nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek ehhez a képességhez szükségesek” – magyarázta Paula Pérez Fraga. A kutyák kiemelkedőnek tekinthetőek az emberrel való kommunikáció terén, ugyanakkor más fajok, mint például a lovak, a macskák, sőt még a kenguruk is képesek az emberrel való referenciális kommunikációra, és mindegyikük kommunikációjában fontos szerepet töltenek be a vizuális jelzések. Ezzel szemben a malacokéban nem. Az etológusok tanulmánya január 23-án jelent meg a Scientific Reports című folyóiratban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!