Vajon mi köze a farkasoknak a klímaváltozáshoz? Nos, a magyarázathoz érdemes először is megemlíteni, hogy Skócia területén mára egyáltalán nem élnek vadon ilyen ragadozók. Nem volt azonban ez mindig így: történelmi feljegyzések szerint a faj a 18. században pusztult ki az országban. A farkasok mint csúcsragadozók eltűnése pedig drasztikus változást hozott a helyi ökoszisztémában. A gímszarvasok ugyanis természetes ellenség hiányában zavartalanul elszaporodhattak, napjainkban pedig már mintegy 400 ezer egyedet számlál a becsült populációjuk – olvasható a Leedsi Egyetem közleményében.
A gímszarvasok lelegelik és letapossák a magoncokat és apró hajtásokat, ezzel gátolva a fák és erdők természetes regenerációját. A probléma volumenét jól mutatja, hogy Skócia teljes területének alig 4 százalékát borítja mára őshonos erdőség, ami az egyik legalacsonyabb arány szerte Európában. Tapasztalatok szerint a gímszarvas-populáció szabályozásával, például kerítések építésével lehetséges javítani az erdők regenerációját. A Leedsi Egyetem kutatóinak új, az Ecological Solutions and Evidence című folyóiratban közölt tanulmánya pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a farkasok visszatelepítése szintén jelentős előrelépést hozhatna e téren.
A kutatók modellszámításai alapján alig 167 farkas is hatalmas változást eredményezne. Egyetlen farkas évente 6080 tonnával tudná közvetetten javítani a skóciai erdők szénmegkötő képességét, aminek hasznát pénzben kifejezve 154 ezer fontra, átszámítva közel 75 millió forintra becsülik. Összességében a gímszarvas-populáció farkasok általi szabályozása olyan mértékű bővülést eredményezhetne az őshonos erdők kiterjedésében, aminek révén évente egymillió tonnával több üvegházhatású szén-dioxidot lehetne megkötni a légkörből.
„Egyre nyilvánvalóbb, hogy a klíma- és a biodiverzitáskrízis nem kezelhető egymástól elkülönítve. Vizsgálnunk kell az olyan természeti folyamatok lehetséges szerepét, mint akár egyes fajok visszatelepítése a károsodott ökoszisztémák helyreállítása érdekében, amelyek egyaránt előnyösek lehetnek az éghajlat és az élő természet szempontjából” – emelte ki Dominick Spracklen professzor, a tanulmány vezető szerzője.
