Mókusok terjeszthették a leprát a középkori Angliában

A vörös mókuson keresztül kerülhettek az emberi szervezetbe a lepra baktériumtörzsei.

Habár a betegségek terjedése kapcsán a legtöbbeknek a patkányok jutnak eszükbe, egy frissen publikált tanulmány szerint a lepra terjedéséhez jelentős részben a mókusok járulhattak hozzá a középkori Angliában - írja az Independent. A szakemberek ugyanakkor azt is megerősítették: a napjainkban élő mókusok nem jelentenek ilyen veszélyt az emberekre.

A lepra a bibliai idők óta ismert fertőző betegség, amit súlyosan torzító bőrgyulladás, perifériás idegkárosodások és progresszív testi és szellemi leépülés jellemez. A kutatók a középkori Winchester város két régészeti lelőhelyéről gyűjtöttek arra utaló leleteket, hogy a vörös mókusok gazdatestként szolgálhattak a Mycobacterium leprae – vagyis az emberekben leprát okozó baktérium – számára.

mókus
Súlyos betegséget terjeszthettek a mókusok. Fotó: Getty Images

Az eredetileg a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmányhoz a kutatók 25 emberi és 12 mókuscsontmintát elemeztek Winchester környéki lelőhelyekről. A genetikai elemzés kimutatta, hogy a M. leprae mind az emberi, mind a mókusmintákban jelen volt, ami arra utal, hogy a fertőzés a középkorban az emberek és a rágcsálók között keringett. Winchesterben a 10-11. században több leprakórház is üzemelt, illetve az állat szőrét is feldolgozták itt - illetve Anglia más területein is - ruhák díszítésére. Az emberek emiatt sűrűbben is érintkeztek a rágcsálókkal, így juthatott át egyik fajról a másikra a betegséget kiváltó kórokozó. 

A ma élő vörös mókusok is hordozhatják a leprabaktérium bizonyos törzseit, de a kutatók szerint ezek a rágcsálók már nem jelentenek veszélyt az emberekre. A betegség ugyanakkor ma is létezik, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon körülbelül 208 ezer ember szenved tőle, főleg Ázsiában és Afrikában. Antibiotikumokkal viszonylag jól gyógyítható, kezeletlenül azonban maradandó fogyatékosságot, testi deformitást és vakságot eredményezhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!