Ekkorák a Föld legnagyobb medvéi

Létezik egy olyan medvefaj, amely legnagyobb ismert példánya alapján felveheti a versenyt a rekordernek tartott jegesmedvével is.

Az IFLScience segítségével azt mutatjuk be, hogy melyek a legnagyobb medvék a Földön. Bár sokak számára ennek a címnek a birtokosa egyértelműen a jegesmedve, bonyolultabb a helyzet, ha az alfajokat is figyelembe vesszük.

A jegesmedve (Ursus maritimus)

Az egyik sarokban ott van a jegesmedve. Nemcsak a legnagyobb medvefajként ismerik el, hanem a világ legnagyobb szárazföldi ragadozója is. Nincsenek természetes ellenségeik, és alkalmazkodtak a fagyos sarkvidéki éghajlathoz, ahol fókákkal, kis rozmárokkal, sőt, bálnákkal is táplálkoznak.

A felnőtt hím jegesmedvék hatalmasak, 2,1-2,7 méter hosszúak lehetnek, és a válluknál elérhetik a 1,5 méteres magasságot. A hímek súlya is elérheti a 362-590 kilogramm közötti súlyt. Az eddigi legnehezebb példányt (forrástól függően) 900-1000 kilogrammra becsülték: 1960-ban lőtték le az alaszkai Kotzebue-tól nyugatra, a Csukcs-tengerben. A nőstények sokkal kisebbek, mint a hímek, néha fele akkorák, és 150-295 kilogramm közötti súlyúak. 

jegesmedve
Egy jegesmedve. Fotó: Getty Images

A kodiak-medve

A másik sarokban a kodiak-medvék, a barnamedve egyik alfaja él. Ezek a nagytestű medvék csak az alaszkai Kodiak-szigetcsoporton élnek: körülbelül 3500 példány létezik belőlük. A grizzly medvékhez (Ursus arctos horribilis) hasonlóan táplálkoznak - lazac, bogyók, rágcsálók, hullák, gyökerek és füvek keverékével.

Valószínűleg ezek a medvék körülbelül 12 000 évvel ezelőtt váltak el barnamedve rokonaiktól, és mára kialakítottak néhány jellegzetes morfológiai tulajdonságot. Ezek közé tartozik, hogy nagyobbak és zömökebbek társaiknál.

A jegesmedvékhez hasonlóan a hímek náluk is általában nagyobbak, mint a nőstények. A 0,9 és 1,5 méter közötti vállmagasságot érhetnek el, és akár 3 méter hosszúak is lehetnek.

A kodiak-medvék, akárcsak a többi tengerparti barnamedve, kétszer annyit nyomhatnak, mint grizzly rokonaik. A felnőtt hímek 272-635 kilogramm, míg a nőstények 136-318 kilogramm  súlyúak lehetnek.

A valaha feljegyzett legnagyobb kodiak-medve, a találóan Góliátnak nevezett állat a jelek szerint ugyanolyan nehéz volt, ha nem nehezebb, mint a legnagyobb feljegyzett jegesmedve. Ez a példány, amely a New Jersey állambeli Sussex egyik állatkertjében élt az 1980-as évek elején, állítólag fénykorában több mint 900 kilogramm volt. A pontos súlyt illetően ugyanakkor ebben az esetben is eltérnek a források.

kodiak-medve
Egy kodiak-medve. Fotó: Getty Images

Bár magasság, hossz és súly tekintetében a jegesmedve méretei impozánsabbak, de a kérdést bonyolultabbá teszi, ha figyelembe vesszük a szezonális változásokat. A medvék súlya ugyanis tavasszal jelentősen alacsonyabb lesz, mint ősszel, amikor újra téli álomra készülnek

Az is előfordulhat, hogy a jövőben kevesebb hatalmas jegesmedvét fogunk látni, mivel fajuk továbbra is küzd az éghajlatváltozás következtében bekövetkező élőhelyvesztéssel. A jég fokozatos csökkenése komolyan befolyásolja a vadászati képességüket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.