Megdöbbentő, meddig repülhetnek a madarak

A földről nézve alighanem sokan elgondolkodtak már azon, vajon milyen magasságig képesek emelkedni a madarak. Meglepő, de van olyan faj, amely az utasszállító repülőgépek környékére is felmerészkedik.

A valaha feljegyzett legnagyobb magasság, ahol madarat észleltek, 11 300 méter volt. Itt ütött el egy kereskedelmi repülőgép 1973-ban a nyugat-afrikai Elefántcsontpart felett egy karvalykeselyűt (Gyps rueppellii). A gép egyik motorja megsérült a balesetben, de végül így is sikeresen le tudott szállni. Az állat kevésbé volt szerencsés: mindössze öt ép toll maradt utána, ezekből határozták meg a faját – írja az IFLScience.

karvalykeselyű, Gyps rueppellii
A karvalykeselyűk nem riadnak vissza attól, hogy igazán magasra merészkedjenek a levegőben. Fotó: Getty Images

A konkrét eset persze szomorú, tekintve, hogy a karvalykeselyűk nagyon szociális lények, ráadásul monogám kapcsolatban élnek, ahol a pár mindkét tagja kiveszi részét a fiókák felneveléséből azok életének első mintegy 150 napjában. Az eredendően a Száhel-övben őshonos faj olykor még Spanyolország mediterrán részein is felbukkan, bár egyre ritkábban. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetett fajként tartja ugyanis nyilván a karvalykeselyűket, amelyeket sok más afrikai madárhoz hasonlóan élőhelyük csökkenése, a vadászat és a táplálékhiány fenyeget elsősorban.

Kelet-Afrikában emellett a mérgezéses esetek is komoly problémát jelentenek. Legtöbbször egy növényvédő szer, a karbofurán okozza az állatok halálát, de jelentős veszélyt hordoz magában a diklofenák is. Utóbbi egy gyulladásgátló gyógyszerhatóanyag, amelyet gyakran alkalmaznak az állatgyógyászatban, a keselyűk szervezetébe pedig az elhullott dögöket elfogyasztva juthat be. Meglepő lehet ez persze annak tükrében, hogy olyan madarakról van szó, amelyek gond nélkül megbirkóznak a lépfene és botulizmus által szennyezett hússal is.

Noha az 1973-as eset talán csak anomália volt, kétméteres fesztávolságú szárnyaikkal a karvalykeselyűk rendszeresen lenyűgöző magasságokba emelkednek, kihasználva a felfelé törekvő légáramlatokat, miközben prédák után kutatnak a felszínen. Ezzel együtt akad egy korlát, amely miatt nem sűrűn lehet a repülőgépek magasságában madarakkal találkozni: az oxigénhiány. Ugyanakkor vannak még olyan fajok, amelyek képesek dacolni az elemekkel. Szürke darut (Grus grus) például észleltek már 10 ezer méteren is – a faj így kerüli el a sasokat a Himalájában. Ezenkívül indiai ludat (Anser indicus) is láttak 7300 méteren, köszönhetően erős tüdőkapacitásának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.