Ezt ne tegyük, ha medvével találkozunk

Bár nem valószínű, hogy napközben medvével találkoznánk, nem árt óvatosnak lenni egyes területeken túrázás közben.

Mi is megírtuk, hogy Aszód környékén medvét láttak a hétvégén. Ott egy kutyasétáltató futott össze a ragadozóval, de a Bükkben is feltűnt egy példány egy vadkamerán. Bár Cserépfalu és Aszód csaknem 100 kilométerre van egymástól, a szakértők szerint nem kizárt, hogy ugyanazt a medvét láthatták. 

barnamedve
Valószínűtlen, hogy összefutnánk vele napközben. Fotó: Getty Images

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke azt mondta a Fókusznak, hogy ha megzavarták az állatot valamilyen módon, például a forgalom vagy más külső tényező, akkor előfordulhat, hogy ilyen hatalmas távot tesz meg. A nagy valószínűséggel Szlovákiából érkezett medvéknek a háziállatok és az utcára kitett szemetesek is vonzók lehetnek.

Májusban van a medvék párzási időszaka, ezért lehet, hogy ilyenkor gyakrabban találkozunk velük. Arra viszont kevés az esély, hogy napközben meglássunk egyet, mivel főleg kora reggel és késő este táplálkoznak.

Ha túrázás közben mégis szembejön egy példány, akkor semmiképpen se közelítsük meg, ne tegyünk hirtelen mozdulatot, és az sem megoldás, ha eldobjuk az ételünk, majd halottnak tettetjük magunkat. Szilágyi István felhívta rá a figyelmet, hogy a medve elsősorban dögevő, ezért nem számíthatunk arra, hogy csak szaglászni fog minket. Az elszaladás sem megoldás, mert akkor zsákmányként fog tekinteni ránk. Helyette a hangoskodást, beszélgetést javasolja. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a késő délutáni óráktól északnyugat felől elkezd határozottabban növekedni a felhőzet. A déli óráktól a Dunántúlon, majd később már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Estétől egyre többfelé növekszik a csapadék kialakulási esélye. A délies szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időszakosan megerősödik, estétől helyenként északnyugaton viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!