Ezek az állatok imitálják az emberi beszédet

Talán nehéz elhinni, de például a fókák vagy a kardszárnyú delfinek is képesek olyan hangokat kiadni, amelyek az emberi beszédre emlékeztetnek.

Tudjuk, hogy egyes madarak meglepő pontossággal képesek utánozni az autóriasztók sípolását, míg egyes ragadozó fajok pedig zsákmányuk hangját tanulták meg imitálni. Néhány faj azonban még ennél is tovább ment, és megtanulta utánozni az emberi beszédet. Az IFLScience segítségével azokat az állatokat mutatjuk be, amelyekkel kapcsolatban nem jutna eszünkbe ez a képesség.

Beszédes bálnák

Egy Wikie nevű kardszárnyú delfint megtanítottak az emberi beszéd utánzására, és végül képes volt olyan szavakat és kifejezéseket kimondani, mint a "hello", a "bye-bye" (szia-szia) és az "Amy" (ami a kiképzőjének a neve).

Wikie beszéde ugyan nem tökéletes, érdekes kérdéseket vet fel ezekkel az intelligens tengeri emlősökkel és a hangadás elsajátításával kapcsolatban. Bár Wilkie nem értette a szavak mögött rejlő jelentést, a mimikája elképesztően pontos volt: ez látható akkor is, ha összehasonlítjuk az általa kiejtett a hangok hullámait az emberi hanghullámokkal.

Egy káromkodó réce

Az alábbi felvételen egy kedvencként tartott lebernyeges réce, Ripper hallható, amint azt mondja, hogy "You bloody fool!" (azaz te átkozott bolond).

Egy dühös fóka

Hoovert, a beszélő fókát kölyökkorában mentették meg, és egy házban élt, mielőtt az 1970-es években a New England Aquariumba költözött. Ripperhez hasonlóan Hoover is átvett néhány szót a gazdájától, sőt, még a maine-i akcentusát is sikerült imitálnia. A videó hangminősége nem a legjobb, de 3:25-nél hallható, ahogy Hoover azt mondja: "Hey hey, get out!" (Hé, hé, kifelé!).

Egy koreaiul beszélő elefánt

A Koreában élő Koshik, egy hím ázsiai elefánt az ormányát a szájába téve utánozta idomárja hangját. "Koshik képes mind a hangmagasság, mind a hangszín imitálására. Ez figyelemre méltó, figyelembe véve a hatalmas méreteit, a hosszú hangszalagját, és más anatómiai különbségeket az elefánt és az ember között" - magyarázta Angela Stoeger zoológus.

Az utánzás olyan pontos, hogy "a koreai anyanyelvi beszélők könnyen megértik az imitációt" - írják Stoeger és munkatársai egy 2012-es tanulmányban, amely részletesebben vizsgálta a Koshik hanglejtését. A kutatócsoport úgy véli, hogy Koshik utánzása azért fejlődhetett ki, mert társas kapcsolatokat szeretne, mind a többi elefánttal, mind más fajok egyedeivel. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra