Több mint 300 fecskét fogadott be egy madármentő

Egy bőnyi nő sorra fogadja be a bajbajutott fecskéket.

A rengeteg eső és a rendkívüli hideg nyomán több mint háromszáz fecskét fogadott be egy bőnyi asszony - írja a Kisalföld. 

fecske
Egy füsti fecske. Fotó: Getty Images

"Háromszázig számoltam, de azóta is érkeztek már madarak. A csipesszel könnyű felsérteni a madarak csőrét ezért kézzel etetem őket. Nem egyszerű a helyzet, mert a fecskék csak repülő rovarral táplálkoznak így a kihelyezett táplálékot nem is merik fel. Szerencsére a füsti fecskék többsége néhány etetés után rájön, hogy mit adok a csőrébe így később már magától is eszik. A legnagyobb örömömre pedig a molnárfecskék közül is páran átvették ezt a jó szokásukat így most 150-200 fecske magától eszik. Természetesen azt is meg kell említeni, hogy vannak olyan beérkező fecskék, amiken már nem tudtam segíteni" - mondta Kok Annamária a lapnak.

Arról is beszámolt, hogy a befogadott madarak nagy része a jó idővel útnak indulhat majd, az agyrázkódást szenvedett példányokat is még idén szabadon lehet engedni. A törött csontú fecskéknek itt kell tölteniük a telet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!