Angliában már most hőségriadót hirdettek

Elrendelték az idei év első hőségriadóját a hétvégére Nagy-Britanniában.

Elrendelték az idei év első hőségriadóját a hétvégére Angliában, mert a hőmérséklet elérheti a 30 Celsius-fokot – írta szerdán a The Guardian című brit napilap online kiadása.

Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Hivatala (UKHSA) és a meteorológiai szolgálat által kiadott riasztás péntek reggel 9 órától hétfő reggelig lesz érvényben, és hat régióra terjed ki: Londonra, Kelet-Közép-Angliára, Nyugat-Közép-Angliára, valamint Kelet-, Délkelet- és Délnyugat-Angliára.Az egészségbiztonsági hivatal szakértője elmondta: a következő napokban beköszönthet az év első tartósan meleg időszaka, így fontos, hogy mindenki gondoskodjon a folyadékpótlásról és a hűtésről.

Elrendelték az idei év első hőségriadóját a hétvégére Angliában. Fotó: Getty Images

A magas hőmérséklet elsősorban az időseknek és a légúti vagy szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőknek okozhat gondot – tette hozzá. Az UKHSA arra kérte a lakosokat, hogy ne tartózkodjanak a napon délelőtt 11 és délután 3 óra között, és fizikai tevékenységeiket (például a testmozgást vagy a kutyasétáltatást) hűvösebb napszakban, reggel vagy este végezzék.

A hivatal azt javasolta az embereknek, hogy fokozottan figyeljenek azokra a családtagjaikra, barátaikra és szomszédaikra, akiknél nagyobb lehet a rosszullét kockázata, valamint ismerjék meg a hőguta tüneteit és kezelését. Dan Harris, a meteorológiai szolgálat munkatársa felhívta a figyelmet, hogy a meleg időjárást heves záporok és zivatarok kísérhetik, amelyek fennakadást okozhatnak a közlekedésben.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!